Célkeresztben a Ferrari F150 - F1VILÁG.HU

Célkeresztben a Ferrari F150

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ahogyan azt már az elmúlt években is megszokhattuk, idén is a Ferrari alakulata volt az első, mely lerántotta a leplet vadonatúj, 2011-ben használatos versenygépéről…


Ahogyan azt már az elmúlt években is megszokhattuk, idén is a Ferrari alakulata volt az első, mely lerántotta a leplet vadonatúj, 2011-ben használatos versenygépéről…

Kezdhetnénk akár így is a következő kis összeállítást, de alighanem nagyot hazudnánk, a pénteken bemutatott F150-es ugyanis minden, csak nem az a konstrukció, mellyel a Scuderia pályára gurul a szezon első versenyén, Bahreinben.

Körbejárva a nagy csinnadrattával bemutatott versenygépet rögvest megállapíthatjuk, a Ferrari tartotta magát a korábbi években jól kiismert filozófiájához, tehát az innovációt mellőzve, egy, már megkezdett irányvonalat folytatva próbálja kihozni a legtöbbet éppen aktuális gyermekéből.

A pénteki bemutatón a Ferrari gyakorlatilag a leleplezés első mozdulataival lebukott a közönség, de legalábbis a Forma-1 technikai szabályzatához valamelyest konyítók tábora előtt: az F150-es versenygépen ugyanis a tavalyi évben használt első vezetőszárny kapott helyet, beleértve a terelőlapok mozgatását elősegítő mechanizmussal – ami ugye az idei évtől kezdve nem megengedett a királykategóriában.

A Ferrari persze nem árult zsákbamacskát: már jó előre kijelentették, hogy a január végén prezentálásra kerülő versenyautó gyakorlatilag a legkisebb mértékben sem hasonlít majd ahhoz, amit az évadnyitó Bahreini Nagydíjon használ a csapat.

A fent említett első szárnnyal a téli tesztek során nyilván találkozunk majd, a csapatok elsődleges feladatai közt ugyanis elsősorban a Pirelli abroncsainak feltérképezése, valamint az autók bejáratása szerepel majd Valenciában.

Az autó egészét tekintve talán a legszembetűnőbb változás, hogy a maranellói gárda elsősorban az autó alatt elhaladó légáramlatok elősegítése céljából magasabbra emelte az orrkúpot, ugyanakkor – noha konzervatívabb formában – de megtartotta a Red Bull Racing által 2009-ben bevezetett ún. V-formát.

Szakértők szerint ez a megoldás azonban közel sem lesz olyan hatékony az idei évben, mint tavaly. Miután a szabályok értelmében a cockpit magasságát maximum 550 mm-ben lehet megszabni, a csapatok az elmúlt év során is előszeretettel alkalmazták azt a megoldást, hogy a kellő hatékonyság érdekében megemelték az autó elejét. Idéntől azonban erre a területre is megszorítások vonatkoznak, az autó első részének magassága ugyanis nem haladhatja meg a 670 mm-t.

Hirdetés

A csapat technikai igazgatója, Aldo Costa a bemutatón elmondta, alapvetően két nagy lépésben tervezték az autó evolúcióját: „Az egyik, hogy a téli tesztek során az autó mechanikai részét fejlesztjük, tehát az autó struktúrája, a karosszéria, a váltó és a felfüggesztés az első pár versenyen ugyanaz marad.”

„Az aerodinamika viszont egyszerűsített és átmeneti lesz az első teszteken, az első igazi fejlesztés az első versenyre várható.”

Ami az autó oldalszekrényét illeti: a Ferrari ezen a területen is az evolúció elvét alkalmazta, idén azonban visszatér a kinetikus-energiavisszanyerő rendszer (KERS) a Forma-1-be, melynek akkumulátorai közvetlenül az üzemanyagtartály alatt kaptak helyet. A hibrid rendszer súlya azonban továbbra is meglehetősen nagynak mondható, így a megfelelő elhelyezés kulcsfontosságú az autó egyensúlyának szempontjából.

Míg a környezetbarát technológia visszatér, a dupla diffúzor, valamint a McLaren remekbe szabott találmánya, az F-csatorna betiltásra kerül 2011-ben: emiatt tehát az F150-es versenygép hátulja is komolyabb módosításokon esik át. Utóbbi eltűnésével a csapatok többsége várhatóan búcsút int a cápauszonyszerű motorborításnak, melynek használatát egyébként komoly szabályok korlátozzák, hiszen nem lehet a hátsó szárnyhoz kapcsolódó karosszériaelemet elhelyezni az autó referenciasíkja felett 730 milliméterrel.

A Ferrari új autójának motorborítása éppen emiatt nagyban eltér a tavalyitól, és középen a mérnökök egy nyitott megoldást alkalmaztak, hogy elősegítsék a hűtést.

Az autó kipufogórendszerének kivezetéseit egyébként a bemutatón gondosan letakarták, a csapat által közzétett stúdióképeken azonban jól látszik a Red Bull által kifejlesztett technológia, miszerint a kipufogógázt az autó diffúzorára terelik a nagyobb hatékonyság érdekében.

Szakértők szerint a Ferrari titkos fegyvere a felfüggesztésben keresendő, a maranellóiak ugyanis a pletykák szerint már a tavalyi évben is egy összekapcsolt első –és hátsó felfüggesztéssel gurultak pályára, mely amellett, hogy tökéletesen megfelel a szabályoknak, jótékony hatással van az autó aerodinamikai tapadására.

Ezzel a megoldással egyébként korábban a Williams és a Toyota csapatai is próbálkoztak – sikertelenül.

Ha már a felfüggesztésnél tartunk, a Ferrari – a szakma nagy meglepetésére – nem másolta le a Red Bull által már a 2009-es szezon óta használt un. pull-rod felfüggesztés geometriát, hanem maradt az un. push-rodnál, jóllehet a dupla diffúzor eltűnésével ez nem indokolt.

Emlékezzünk csak vissza, hogy a Red Bull ezzel az elrendezéssel úgy tudott partiban lenni a már dupla diffúzort használó csapatokkal (Brawn GP, Williams, Toyota), hogy a szimpla duiffúzort használta az első versenyeken 2009-ben.

Az egyik, ha nem a legkomolyabb változás az idei évben, hogy a versenyzőknek lehetőségük lesz verseny közben állítani a hátsó szárny meredekségén az előzések elősegítése céljából, amennyiben kevesebb, mint 1 másodperces hátránnyal autóznak az előttük lévő mögött a pálya egy előre meghatározott pontján. Akárcsak tavaly, az első szárny esetében, ezt a technológiát is kormányról vezérelve, elektronikusan tudják aktiválni a pilóták.

A Ferrari leginkább talán az új gumiszállító érkezését szenvedheti meg: az olasz csapat ugyanis rendkívül gyümölcsöző, eredményes partnerkapcsolatot alakított ki az elmúlt bő egy évtized során a Bridgestone-nal, így a felkészülés során komoly munka vár majd rájuk.

A Ferrari jövő héten, Valenciában rögvest meg is kezdi az új autó tesztelését, és mint azt Stefano Domenicalitól megtudtuk, rendkívüli ütemben folynak a munkálatok a csapat gyárában, így szinte biztosra vehető, hogy az olasz istálló számos új dolgot mutat majd meg a versenypályán.

Ami bizonyos: a Maranellóban leleplezett F150-est inkább nevezhetnénk egy átmeneti, hibrid autónak, mint a csapat vadonatúj versenygépének. A csapat ugyanis még nem fedte fel lapjait, a komoly fejlesztések, esetleges innovatív megoldások februárban, vagy a bahreini idénynyitón mutatkoznak meg a tűzpiros autókon.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!