Dassas szerint jövőre bajnok lesz a Renault - F1VILÁG.HU

Dassas szerint jövőre bajnok lesz a Renault

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Renault leköszönő elnöke, Alain Dassas biztos benne, hogy csapata képes lesz túljutni a nehézségeken, és az idei gyenge szereplést követően ismét vissza tud térni a mezőny élére a 2008-as idényben.

A Renault leköszönő elnöke, Alain Dassas biztos benne, hogy csapata képes lesz túljutni a nehézségeken, és az idei gyenge szereplést követően ismét vissza tud térni a mezőny élére a 2008-as idényben.

A francia alakulat kedden jelentette be hivatalos közleményében, hogy Dassas azonnali hatállyal elhagyja a csapatot, és a Nissan kereskedelmi igazgatójaként tevékenykedik majd tovább a jövőben. Helyét a korábbi alelnök, Bernard Rey veszi majd át, aki szeptember 17-től már mint elnök tevékenykedik a Renault-nál.

A bejelentés után Dassas elmondta, úgy érzi, a Renault-nak mind az anyagi, mint a technikai háttere megvan ahhoz, hogy teljes erőbedobással, ismét az élen kezdhesse meg a 2008-as szezont.

“A csapat már most keményen készül a 2008-as idényre, és a célja nem más, mint visszatérni az élre” – mondta Dassas. “Eddig remekül haladnak a munkálatok, az anyagi háttérrel sincs gond, így minden a helyén van ahhoz, hogy sikerre vigye a csapat. A gárda főszponzora, az ING hosszú távra tervez a sportban, és már most az egyik legismertebb név a Forma-1-ben. Kiváló munkakapcsolatot sikerült kialakítanunk a két cég között, ami szintén segíti a munkánkat.”

“Ennek tetejében, nemrégiben jelentettük be, hogy új technológiai újdonságokat készülünk hadrendbe állítani enstone-i főhadiszállásunkon, ami szintén előbbre visz majd bennünket, különösen a pályán nyújtott teljesítményünket. A motivációval nincs gond, és biztos vagyok benne, hogy a csapat versenyképes lesz 2008-ban” – tette hozzá a szakember.

“Fantasztikus éveket töltöttem el a Renault-nál. Két bajnoki címet is szeretünk az elmúlt két esztendőben. A háttérben rengeteget dolgoztunk, és komoly fejlődést értünk el az elmúlt időben. Először is, a tavalyi évben sikerült megegyeznünk a FOM vezetőivel, így a Renault hosszú távra bebiztosította magát a Forma-1-ben. Másodsorban pedig sikerült kiterjesztenünk programunkat a Renault Csoport minden egyes szintjére. Ez pedig biztosítja számunkra a sikert” – fejezte be mondandóját Dassas.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!