A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis elmondta, Lewis Hamiltonnak felül kell kerekednie az olyan támadásokon, mint amilyet a napokban útjára indult spanyol weboldal intézett ellene.
A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis elmondta, Lewis Hamiltonnak felül kell kerekednie az olyan támadásokon, mint amilyet a napokban útjára indult spanyol weboldal intézett ellene.
A weboldalon több tízezer ellendrukker nyilvánította ki véleményét a sport első fekete versenyzőjéről, akit a többség csúnya szavakkal és bántó megjegyzésekkel illetett, valamint a legtöbben azért imádkoztak, hogy essen ki a versenyből és bukja el a vb-címet.
“Tudom, hogy létezik a weboldal, bár nem néztem meg, és nem olvasgattam a kommentek között” – mondta Dennis a riportereknek Brazíliában. “Felül kell kerekednünk ezen. Nem szabad, hogy kizökkentsenek az ilyen típusú támadások a ritmusunkból.”
A spanyolok kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso, aki elmondta, hogy még nem hallott a weblapról, szintén elítéli a rasszizmust.
“Ha ez igaz, az elfogadhatatlan” – mondta. “Napjainkban, 2008-ban nem szabad, hogy ilyen emberek legyenek a világunkban. Nem csak a Forma-1-ben, a sportban, hanem a való életben sem. Ez elfogadhatatlan!”