Domenicali: Nincs krízis a Ferrarinál - F1VILÁG.HU

Domenicali: Nincs krízis a Ferrarinál

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint csapata krízisben lenne az elmúlt két versenyen elszenvedett vereséget követően.

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint csapata krízisben lenne az elmúlt két versenyen elszenvedett vereséget követően.

Bár az olasz gárda fölényes győzelmet aratott Franciaországban, az elmúlt két versenyen a McLaren diktálta a tempót, esélyt sem adva riválisának.

Ennek eredményeképpen Hamilton felugrott a bajnokság élére, és jelenleg négy ponttal van Felipe Massa előtt, akit további három pontos lemaradásban a bajnoki címvédő Kimi Raikkönen követ.

A gyenge szereplés ellenére Domenicali úgy gondolja, hogy jó helyzetben van csapata, amit a bajnokság jelenlegi állása is jól mutat, hiszen a Ferrari továbbra is vezeti a konstruktőrök versenyét.

“Annak ellenére, hogy az elmúlt két verseny nem volt egyszerű számunkra, nincs krízishelyzet a Ferrarinál” – mondta Domenicali. “A csapat továbbra is vezeti a konstruktőrök versenyét, és akár már vasárnap délután az élre állhat egyik pilótánk az egyéni pontversenyben.”

“A versenyek felét mi nyertük meg, és a pole pozíciók fele is a miénk volt az elmúlt tíz megmérettetésen. Soha nem gondoltuk azt, hogy verhetetlenek leszünk a Francia Nagydíjon aratott fölényes győzelem után, és azt sem hiszem, hogy megtorpantunk volna a Brit-, és a Német Nagydíj után.”

“Az egész csapat azon dolgozik, hogy megoldást találjunk a helyzetre. Ennél sokkal nehezebb helyzetből is talpra álltunk már. Ha megnézzük, hol állt a Ferrari tíz verseny után a tavalyi évben, akkor azt mondhatjuk, hogy most sokkal jobb a helyzet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!