A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone ajánlatot tett a nagyvállalatoknak, miszerint abban az esetben, ha hosszú távra elkötelezik magukat a széria mellett, lehetővé teszi számukra, hogy korlátozások nélkül, szabadon költekezzenek a jövőben.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone ajánlatot tett a nagyvállalatoknak, miszerint abban az esetben, ha hosszú távra elkötelezik magukat a széria mellett, lehetővé teszi számukra, hogy korlátozások nélkül, szabadon költekezzenek a jövőben.
Az idei évben számos új szabály került bevezetésre, melyek kivétel nélkül a költségek csökkentését, és a futamok izgalmasabbá tételét hivatottak szolgálni.
A csapatok eddig soha nem látott egységben dolgoztak a tavalyi év második felébe, hogy olyan intézkedéseket hozzanak, melyekkel kordában lehet tartani a költségeket, ami különösen fontos a jelenlegi gazdasági helyzetben.
Ecclestone azonban úgy gondolja, hogy a különböző technikai korlátozásokkal nem lehet megakadályozni a csapatokat abban, hogy annyit költsenek, amennyit csak akarnak, hiszen a kiskapuk kihasználásával vagy így, vagy úgy, de el fog menni az a pénz, amit az adott évre szántak.
Éppen ezért sokan úgy gondolják, a költségvetés maximalizálása lenne a legjobb megoldás, ám a brit üzletember nem híve ennek az ötletnek, így egy olyan ajánlattal állt elő, miszerint a csapatokat nem korlátoznák a költekezésben, feltéve ha garanciát vállalnak arra, hogy a bajnokságban maradnak.
“Ha a gyártók készen állnak hosszú távra elkötelezni magukat a sport mellett, és hét-tíz évet biztosan bevállalnak, akkor megengedhetjük nekik, hogy annyit költsenek, amennyit csak akarnak, amennyiben elfogadható áron adják a motorokat és a váltókat az arra rászoruló független alakulatoknak” – mondta Ecclestone a Daily Telegraph-nak.
“Az, hogy hajlanak-e erre az ötletre, egyelőre még nem tudom. Mindig is nagyon nehéz volt egyezségre bírni őket. Azonban ha ez sikerülne, akkor elkerülhetők lennének az olyan esetek, mint a Honda kivonulása a sportból, ugyanis lehetőségünk lenne perrel fenyegetni, és a fenekükre csapni, amit biztosan nem szeretnének.”
Hasonló helyzet áll fenn most a MotoGP-ben, ugyanis a Kawasaki január elején bejelentette, hogy elhagyja a szériát, pedig egészen a 2011-es szezon végéig szerződése van a sport kereskedelmi jogait birtokló Dornával.
Ecclestone továbbá azt is elmondta, véleménye szerint a kinetikus energiatároló rendszer idei bevezetése egyáltalán nem volt okos húzás, ugyanis ez viszi el a fejlesztésekre szánt pénz legnagyobb részét.
“Mindig is a KERS ellen voltam. Annak ellenére, hogy a Forma-1-ben használni fogják, soha nem kerül majd a közúti autókba. Ha ez állna a dolog hátterében, akkor miért nem a túraautó szériákban fejlesztik az eszközt? Rengeteg pénzt visz el, miközben minden erőnkkel azon vagyunk, hogy csökkentsük a költségeket. Ez pedig hihetetlen ellentmondásos” – tette hozzá a brit üzletember.