A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone biztos abban, hogy megrendezésre kerülhet az Indiai Nagydíj a jövőben, jóllehet a sportminiszter drága szórakozásnak nevezte a királykategóriát, és jelezte, hogy a kormány nem támogatja az eseményt.

“A pálya felépülésére várunk” – nyilatkozta Ecclestone a Press Trust of India c. lapnak. “Az alapkőletétel október végén lesz, ahol én is jelen leszek és segédkezek.”
“A versenyről már egy ideje megegyeztünk. Soha semmi kétség nem merült fel azzal kapcsolatban, hogy esetleg mégsem lesz verseny Indiában. A szerződést már régen megkötöttük.”
India a tervek szerint 2011-ben rendezhet először forma-1-es futamot, azonban az ország sportminisztere, Manohar Singh Gill a napokban azt állította, hogy az F1 nem nevezhető sportnak, sokkal inkább a gazdagok szórakozása.
Hogy mit gondol erről Ecclestone? “Ez az ő nézete. A világ másik része azonban igenis azt gondolja, hogy ez egy sport.”
Indiában egyébként egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Forma-1, mióta Vijay Mallya felvásárolta a Spykert, és Force India néven csapatot indított.
Az indiai alakulat egyre jobban teljesít, és az elmúlt versenyen Giancarlo Fisichella megszerezte első dobogós helyezését, miután Kimi Raikkönen mögött, a második helyen futott célba Belgiumban.