Ecclestone sokat vár az új pontrendszertől - F1VILÁG.HU

Ecclestone sokat vár az új pontrendszertől

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone meg van győződve arról, hogy az általa javasolt medálrendszer átdolgozott változata sokkal izgalmasabb küzdelmeket hozhat majd a versenyeken az idei évben.

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone meg van győződve arról, hogy az általa javasolt medálrendszer átdolgozott változata sokkal izgalmasabb küzdelmeket hozhat majd a versenyeken az idei évben.

A Motorsport Világtanács keddi ülésén visszautasította a forma-1-es csapatok szövetségének (FOTA) javaslatát, és nem változtatott a jelenlegi pontrendszeren, helyette Ecclestone mellé állt, és úgy döntött, annak adja a vb-címet, aki a legtöbb futamgyőzelmet szerzi az idei évben.

Ecclestone elégedettségének adott hangot a tegnapi döntést követően, és elmondta, véleménye szerint az új rendszer megoldást jelent majd a kevés előzésre.

“Ez egy módosítása az én medálrendszeres ötletemnek, melyben a harmadik helyezettig érmeket osztottam volna, de ez egy jó kezdés” – mondta a brit üzletember a BBC Radio 5 Live-nak.

“Az alapötlet az volt, hogy versenyzésre sarkalljuk a résztvevőket. A második helyezett igenis próbáljon meg előzni, és hajtson a győzelemre, ahelyett, hogy azon agyalna, megéri-e a győzelemért járó extra két pont, miközben még kockáztatnia is kell. Ez nem jelent túl nagy motivációt, hogy megpróbáld valakin áthámozni magad.”

“Miért is akarnál előzésbe keveredni? Ha valaki vezet, te pedig mögötte vagy a második helyen, miért kockáztatnál egy esetleges előzéssel csak azért a két extra pontért?”

Az elmúlt években egyre kevesebb előzést láthattunk a Forma-1-ben, különösen a 2003-as szezon óta, mikor változtattak a pontrendszeren, és a győztes négy helyett, mindössze csak két ponttal kapott többet, mint a második helyezett.

Az FIA számos ponton módosított a szabályokon, változtatott az autók aerodinamikáján, sőt még a pályák vonalvezetésének, és a kanyarok ívének megváltoztatását is betervezte, mindezt az előzések számának növelése érdekében. Ecclestone azonban úgy gondolja, a pontrendszer az, ami javíthat a helyzeten.

“Rengeteg olyan magyarázat volt, hogy az autók és a pályák rosszak, de azt gondolom, hogy a srácok, akik az autókban ülnek, sokat változtathatnak ezen, hiszen eddig inkább visszavettek, és ha úgy érezték, kockázatos az előzés, megelégedtek a második hellyel” – mondta Ecclestone, aki szerint a versenyzők is pozitívan fogadják majd az új szabályt.

Az új rendszerrel a tavalyi bajnokság is másképpen alakult volna, Lewis Hamilton helyett Felipe Massa szerezte volna meg a vb-címet. Ecclestone azonban úgy véli, egy ilyen rendszerben Hamilton is másképp harcolt volna.

Hirdetés

“Volt néhány olyan alkalom, amikor előznie kellett volna, de nem tette. Azt gondolom, hogy az új rendszerben sok esetben másképpen döntött volna, és sokkal keményebben támadta volna az előtte haladót” – tette hozzá a sport mindenható ura.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!