Ecclestone több futamot rendezne Amerikában - F1VILÁG.HU

Ecclestone több futamot rendezne Amerikában

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy két amerikai versenynek is helyet adjon a versenynaptárban, ám bevallása szerint továbbra is nagy álma, hogy New York utcáira vigye a versenyautókat.


A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy két amerikai versenynek is helyet adjon a versenynaptárban, ám bevallása szerint továbbra is nagy álma, hogy New York utcáira vigye a versenyautókat.

Többhónapos huzavona után májusban hivatalossá vált, hogy az Amerikai Nagydíj 2012-ben visszatér a Forma-1-be, méghozzá a Texas állambeli Austinban, ahol hamarosan meg is kezdődik egy vadonatúj versenypálya felépítése.

Azóta többször is szóba került, hogy Ecclestone egy újabb amerikai versenyt szeretne, hogy megerősítse a Forma-1-et az Egyesült Állomokban, amely egy óriási piac az autógyártók számára.

Amerika legutóbb 1976 és 1984 között adott otthont két versenynek a Forma-1-ben, és a brit üzletember elmondta, hogy mindez megismétlődhet a jövőben, azonban hozzátette, hogy bármilyen más helyszín is érkezik, Austinban rendezik a hivatalos Amerikai Nagydíjat.

„Egy dolgot most tisztázzunk: Austiné az Amerikai Nagydíj” – mondta Ecclestone a formula1.com-nak. „Viszont ez nem azt jeleni, hogy nem lesz még egy versenyünk az Egyesült Államokban, más név alatt.”

„Bolond lennék, ha lehetőségünk lenne versenyezni New Yorkban, és én azt mondanám, hogy ’nem, köszönöm’. Viszont jelenleg ez csak álom. A valóság az, hogy szerződésünk van Austinnal, és ez az a hely, ahol megrendezésre kerül az Amerikai Nagydíj.”

Austinnak jelenleg egy tíz évre szóló szerződése van a Formula One Managementtel, azonban a projekt feje, Tavo Hellmund elmondta, hogy véleménye szerint versenyük nagyon gyorsan a versenynaptár egyik oszlopos tagjává válik majd.

„A filozófiám az, hogy akkor viszed sikerre, ha jókor vagy jó helyen, és azt gondolom, hogy egy texasi verseny Austinban nagyon jókor érkezik” – mondta. „Szerződésünk van a következő tíz évre, de ha megkérdeznek, akár 40 évig is versenyezhetünk itt!”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!