Egyre biztosabb, távozik a Ferrari Forma-1-es csapatától a motorrészleget vezető Luca Marmorini.
Egyre biztosabb, távozik a Ferrari Forma-1-es csapatától a motorrészleget vezető Luca Marmorini.
A pletykák már a Brit Nagydíjat megelőzően felütötték a fejüket, a csapat sajtószóvivője azonban nem kívánta kommentálni az értesüléseket.
Marco Mattiacci, az istálló áprilisban kinevezett csapatfőnöke a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva nemrég arról beszélt, komoly fejlődésre van szükségük, ennek pedig elengedhetetlen feltétele az, hogy komoly változásokat eszközöljenek.
„Hogy be kell-e jelentenünk bármit? Nem. Hogy fejlődnünk kell-e? Folyamatosan, igen” – mondta a szakember.
A nemzetközi sajtóban ma már biztosra veszik Marmorini távozását, bár a hivatalos bejelentés mindezidáig nem történt meg – Mattiacci szavaiból kiindulva pedig nem is kell számítani rá.
A hírek szerint az olasz szakember helyét Loranzo Sassi vagy Mattia Mariz veheti át.
Az Autosprint című olasz lap úgy tudja, nemrégiben három, kevésbé ismert mérnök kezdett el dolgozni a Scuderiánál – ők mindannyian a rivális Mercedestől érkeztek.