A Mercedes mindkét versenyzője, Michael Schumacher és Nico Rosberg is úgy gondolja, hogy a futamon a lehető legtöbbet hozták ki az autóból. A csapat reméli, a szünetben sikeresen munkát tudnak végezni, hogy Európában tovább javíthassanak eredményeiken.
A Mercedes mindkét versenyzője, Michael Schumacher és Nico Rosberg is úgy gondolja, hogy a futamon a lehető legtöbbet hozták ki az autóból. A csapat reméli, a szünetben sikeresen munkát tudnak végezni, hogy Európában tovább javíthassanak eredményeiken.
Rosberg számára nem indult túl jól a verseny, a rajtot követően a kilencedik helyre csúszott vissza, ezt követően azonban fel tudott zárkózni, végül az ötödik pozícióban intette le a kockás zászló.
„Elég rossz volt az első köröm, de aztán szerencsére talpra tudtam állni, és a legtöbbet hoztuk ki a mai versenyből.”
A német versenyző elmondta, a sikeres előrelépésben a jó stratégia is nagy segítségére volt, ennél jobb eredményt azonban nem tudtak volna elérni.
„Jó volt a taktikánk, és az autó sebessége is elég jó volt a szezon elejéhez képest. Nehéz volt az előrejutás, mivel sokan küzdöttünk ugyanazért a pozícióért. Összességében elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel, mivel látom, hogy sikerült előrelépéseket tennünk.”
„Most egy kis szünet következik, amikor dolgozhatunk az autón, hogy aztán megkezdhessük az európai szezont.”
A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher egy problémás időmérő és a váltócsere után a 22. helyről vághatott neki a vasárnapi versenynek, ezért úgy gondolja, elégedett lehet a tizedik pozícióval és az ezzel járó egy ponttal.
„Figyelembe véve a rajtpozíciómat, pozitívum, hogy a tizedik helyen végeztem, és sikerült egy pontot szereznem. A gumik nyilván nagy szerepet játszottak ma, a körülmények miatt a vezetési stílusnak alkalmazkodnia kellett az abroncsok viselkedéséhez.”
„Barcelona előtt lesz egy kis időnk, hogy néhány problémát megoldjunk, valamint előkészítsük a fejlesztéseinket a mugellói tesztnapokra.”