A Honda motorsport-igazgatója, Arai Jasuhisa azt mondja, a McLaren versenyzői a hétvégi Magyar Nagydíjon bizonyították, hogy valóban elkezdődött számukra a 2015-ös évad.
A Honda motorsport-igazgatója, Arai Jasuhisa azt mondja, a McLaren versenyzői a hétvégi Magyar Nagydíjon bizonyították, hogy valóban elkezdődött számukra a 2015-ös évad.
Fernando Alonso az ötödik, Jenson Button pedig a kilencedik helyen ért célba a Hungaroringen, és bár néhány hete a Honda még komoly megbízhatósági problémákkal küszködött, úgy tűnik, most már a teljesítményre fókuszálhat a japán gyártó.
„Először sikerült mindkét autóval pontszerző helyen zárni, szóval tényleg elkezdődött az idei szezon számunkra” – mondta Arai Jasuhisa, a Honda motorsport-főnöke.
„Persze egy komolyabb erő is segített minket, nagyon-nagyon szerencsések voltunk. Szombaton még nagyon csalódott voltam, de vasárnapra változott a helyzet, és nagyon jó helyzetbe kerültünk.”
„Fernando fantasztikus, nagyszerű versenyző. A napunk pedig tökéletes volt. A hétvége során a motoradatok rendben voltak, habár szombaton volt egy kisebb gondunk. Persze nem volt minden tökéletes.”
Bár a nyári szünetben két hétre be kell zárni a gyárakat, a Honda mindent megtesz azért, hogy tovább javítson erőforrásai teljesítményén.
„Monzában és Spában még több erőt sajtolunk ki a motorokból. Az élen akarunk harcolni, szóval fel kell zárkóznunk. Számunkra nincs pihenés. Jó nyarunk van, de abszolút nem vakáció. Továbbra is keményen nyomjuk. Habár a csapatok bezárnak, nekünk tovább kell dolgoznunk.”