Verstappen a Ruandai Autóklub (RAC) egyik eseményén vett részt, amelynek célja az afrikai fiatalok motorsport iránti érdeklődésének ösztönzése. A holland versenyző kiemelte, milyen fontos, hogy az FIA a díjátadó gálát Kigali városában rendezte meg:
„Izgatott vagyok, hogy láthatom, hogyan fejlődik a motorsport az afrikai kontinensen a következő évtizedben” – mondta a holland versenyző.
Bár a közösségi szolgálat eredménye pozitív volt, Verstappen továbbra is neheztel az FIA-ra az ügy kezelése miatt. A Red Bull versenyzője a Viaplay televíziónak adott interjújában fejtette ki véleményét a szingapúri incidenst követő szankciókról.
„Ez az, amit nem szeretek a Forma-1-ben. Természetesen értem, hogy nem lehet káromkodni egy sajtótájékoztatón, de ez csak egy kifejezés volt, gyorsan elhangzott. Mindannyian így nőttünk fel, még azok is, akik ott ültek” — mondta Verstappen, majd felidézte, hogy néhány kritikusa szerint a nyilatkozata rossz példát mutatott a fiatal nézőknek.
„Egyesek azt mondják: ‘Az ötéves unokám is nézi ezt.’ Amikor én öt éves voltam, szintén olyan felnőttek között ültem, akik káromkodtak. A szüleim persze nem beszéltek így velem, de ez akkor is része volt az életnek.”
Verstappen úgy érzi, hogy az FIA túlzóan reagált az esetre, és úgy kezelte őt, mintha egy kisgyerek lenne.
„Mit gondolnak, mit mondtam az iskolában? Ez mindig így volt. Ha nem nekem mondták, az iskolában akkor is elhangzott. Gyerekként mindig keménykedni akarsz mások előtt. Ez ennek a része. Természetesen figyelni kell a nyelvezetre, de hogy úgy büntessenek, mint egy kisgyereket? Ilyenkor elgondolkodom, mit is csinálunk ebben a sportban?”