Ezért nem lépte meg előtt a helycserét a McLaren a sprintfutamon - F1VILÁG.HU

Ezért nem lépte meg előtt a helycserét a McLaren a sprintfutamon

HIRDETÉS
A McLaren Forma-1-es csapata attól félt, hogy elveszíti a kettős győzelmet a Sao Pauló-i Nagydíj szombati sprintfutamán, ezért nem lépte meg korábban a versenyzők közti helycserét.
Oscar Piastri, McLaren MCL38, Lando Norris, McLaren MCL38 during the Brazilian GP at Autódromo José Carlos Pace

A McLaren pilótái az első sorból vághattak neki a sprintnek, Oscar Piastri pedig egészen a futam legvégéig őrizte a vezetést csapattársa, Lando Norris előtt, noha egyértelmű volt, hogy a wokingiak szándéka a helycsere, hiszen így kedvezőbb helyzetbe hozhatják utóbbi versenyzőt a Max Verstappennel való bajnoki küzdelem során.

A helycsere mégis meglehetősen későn, csak a 22. körben utasította Piastrit arra, hogy engedje el maga mellett Norrist — nem sokkal azt megelőzően, hogy Nico Hülkenberg megálló autója miatt érvénybe léptették a virtuális biztonsági autós protokollt. Andrea Stella csapatfőnök elárulta, azért vártak ilyen sokáig ezzel, mert tartottak attól, hogy veszélybe kerül a kettős győzelem.

„Figyeltük a különbséget Leclerc és Verstappen kapcsán, hogy lássuk, végrehajthatunk-e egy könnyű előzést Lando és Oscar között, de a megfelelő különbség sosem alakult ki, így figyelnünk kellett a biztonsági autó vagy a virtuális biztonsági autó eshetőségére” — mondta a McLaren-főnök a Sky Sports F1 televíziónak.

„Ez végül a pályán megálló autó miatti incidens következtében meg is történt, így azonnal cselekedtünk. A csapat jól kezelte a helyzetet, de ez nem lett volna lehetséges a két versenyző együttműködése nélkül.”

„Nagyon elégedettek vagyunk a jelenlegi kommunikációval és azzal a támogatással, amit Oscar nyújt Landónak. Ez a legjobb eredmény, amit mindkét bajnokság szempontjából elérhettünk.”

„Ideális esetben korábban tettük volna meg, de nem alakult ki olyan biztonságos helyzet, amely ezt lehetővé tette volna, mert amint cserélünk, a 3. helyen lévő versenyző lehetőséget kap arra, hogy megelőzzön egy McLarent, ami nem illeszkedik az alapelvünkhöz, miszerint a csapat eredménye az elsődleges.”

Stella aztán az F1TV-nek nyilatkozva hozzátette: „Amint megejtettük a cserét, láthattuk is, hogy Verstappen azonnal ott volt, ez pedig egy olyan helyzet, amit el akartunk kerülni. A számok azt mutatták, hogy nagyon kockázatos lett volna a csere, még másfél másodpercnél is. Szóval szerettük volna megvárni, hogy több másodpercre nőjön az előny, de ez soha nem alakult így.”

„A helyzet soha nem stabilizálódott ahhoz, hogy kivitelezzük a manővert kellő biztonsággal. Szóval a számok abszolút indokolták ezt. Ha az ember Forma-1-es versenyző, és a 2. helyen halad, mindig idegessé válik egy kicsit, ezt az aspektust is teljes mértékben tiszteletben tartjuk, de ahogy mondtam, az egyeztetéseink nagyon konstruktívak voltak ezen a téren — nemcsak ma délelőtt, hanem a korábbi versenyeken is.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Ezért nem lépte meg előtt a helycserét a McLaren a sprintfutamon
„Még egyszer utoljára” – A Mercedes mindent belead Hamiltonért Abu Dhabiban
McLaren kontra Ferrari: Piastri izgalmas csatát ígér az idényzáróra
Red Bull: Russell hisztérikusan viselkedett Katarban
Verstappen nyert, de DÜHÖS, Norrisnak kijárt a BÜNTETÉS Katarban! | RaceDay S01E03

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!