Az FIA már a tavalyi évben többszörösére emelte a forma-1-es versenyzői engedély, a szuperlicensz árát, amit a pilóták akkor még lenyeltek, ám a mostani drágulást már nem hajlandóak elfogadni, ezért egyelőre nem fizetnek.
Az FIA már a tavalyi évben többszörösére emelte a forma-1-es versenyzői engedély, a szuperlicensz árát, amit a pilóták akkor még lenyeltek, ám a mostani drágulást már nem hajlandóak elfogadni, ezért egyelőre nem fizetnek.
Arra hivatkozva, hogy egyre többet kell költeni a biztonságra, az FIA a tavalyi évben drasztikusan megemelte a vezetői engedély árát, és az 1 725 eurós alapdíjat 10 000 euróra, a vb-pontok után befizetendő összeget pedig 456-ról 2 000 euróra növelte.
Ez persze nem tetszett a versenyzőknek, ugyanis – néhány kivételtől eltekintve – nekik kell állniuk a szuperlicensz költségeit, így a szezon közben még az is felmerült, hogy bojkottálják a Brit Nagydíjat, ami végül nem történt meg.
Azonban az autosport.com úgy tudja, hogy a versenyzők ismét fontolóra vehetik ezt a lehetőséget, ugyanis az FIA idén is megemelte valamelyest a vezetői engedély árát.
Bár az emelés csekély, betudható lenne az inflációnak (az alapdíj 400, a pontonkénti ár pedig 100 euróval nőtt, valamint képbe került egy 2 720 eurós kötelező biztosítási díj is), a tavalyi emelés fényében a versenyzők nem tudják hova tenni az FIA lépését.
Ezen díjakkal számolva, a világbajnoki címvédő, Lewis Hamiltonnak (vagy csapatának) mélyen a zsebébe kellene nyúlnia, ugyanis nem kevesebb, mint 218 920 euróba ( ~ 65 millió forint) kerülne a vezetői engedélye.
A Versenyzők Érdekvédelmi Szervezete (GPDA) ezért levélben kérte a versenyzőket, hogy egyelőre ne írják alá a dokumentumokat, és eszük ágában se legyen kifizetni a vezetői engedélyt, amíg nem járnak a dolog végére.
Az autosport.com úgy tudja, hogy az illetékesek már fel is vették a kapcsolatot az FIA-val, és az elnök, Max Mosley hajlandó is lenne átbeszélni az ügyet, ha a versenyzők felfednék előtte bevételeiket, mert csak annak fényében tudja eldönteni, magas-e az új ár.
Mivel ennek szinte nulla az esélye, a forma-1-es csapatok szövetsége (FOTA) már jelezte is, hogy napirendre tűzi a témát a jövő hónap elején megrendezésre kerülő ülésén, hogy még a március végi szezonnyitóig megoldást találjanak a kialakult helyzetre.
A FOTA legközelebbi üléséig tehát biztosan nem fizetnek a versenyzők, azonban azt egyelőre nem tudni, a csapatok szövetsége mennyire akar belefolyni az ügybe, mert egyes források szerint a csapatvezetők attól tartanak, hogy mindez lerombolhatja azt a kapcsolatot, melyet az elmúlt időben sikeresen kiépítettek az FIA-val.