Megbízható források szerint a csapatok készen állnak feloldani a szezonközi tesztkorlátozást, hogy lehetőségük legyen folyamatosan javítani az idei évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszer megbízhatóságán.
Megbízható források szerint a csapatok készen állnak feloldani a szezonközi tesztkorlátozást, hogy lehetőségük legyen folyamatosan javítani az idei évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszer megbízhatóságán.
A csapatok még a tavalyi évben egyeztek meg arról, hogy a költségek további csökkentése érdekében 15 000-re redukálják a tesztkilométerek számát, valamint tiltólistára helyezik a szezonközi teszteket.
Ez pedig azt is jelenti, hogy a csapatoknak már csak két hónapjuk maradt arra, hogy felkészüljenek a teljes szezonra, ugyanis később már csak a futamhétvégék pénteki edzésein lesz lehetőségük a gyakorlásra.
Azonban a legutóbbi portugál tesztprogramon a tesztcsapatok menedzserei összeültek – részben azért, mert féltik állásukat –, hogy megvitassák a kialakult helyzetet, és egyikük bevallotta, készen állnak feloldani a szezonközi teszttilalmat.
A grandprix.com úgy tudja, a csapatok legalább három tesztprogramot szeretnének egy szezonban, ami lehetővé tenné számukra, hogy intenzívebben foglalkozhassanak az idei évben bevezetésre kerülő KERS rendszerrel, aminek használata – egyesek szerint – jelenlegi formájában még nem elég biztonságos.
“A KERS mindenki számára új, és egyikünk sem érte még el a kívánt megbízhatósági szintet” – mondta egy magát megnevezni nem kívánó csapattag.
“Lenne értelme, ha az idei egy átmeneti év lenne, kevesebb teszttel, mint korábban, de mégis néhánnyal a szezon elején, amely mindannyiunk számára sokat segítene a problémák megoldásában. Senkinek sem érdeke, hogy öt-hat autó érkezzen a célba egy adott versenyen, így megpróbálunk megegyezni abban, hogy megváltoztassuk a szabályokat 2009-re.”
Mivel a tesztkorlátozást nem az FIA vezette be, hanem a csapatok döntöttek arról a FOTA-n belül, semmi akadály nincs annak, hogy a tilalmat feloldják, mindössze annyi kell, hogy mind a tíz csapat rábólintson a kezdeményezésre.
Ez egyébként a kiscsapatoknak is nagyon jól jönne, hiszen a Toro Rosso és a Force India még pályára sem vitte új autóját, és nem kizárt, hogy annak tesztelését csak valamikor március közepén tudják megkezdeni, így szinte teljesen felkészületlenül kell nekivágniuk az idénynek.