A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elmondta, szent meggyőződése, hogy Kimi Raikkönen mindent megtesz majd azért, hogy segítse Felipe Massát a bajnoki cím megszerzésében, bár a finn cáfolta, hogy változna a szerepe.
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elmondta, szent meggyőződése, hogy Kimi Raikkönen mindent megtesz majd azért, hogy segítse Felipe Massát a bajnoki cím megszerzésében, bár a finn cáfolta, hogy változna a szerepe.
Bár Raikkönen nem vallotta be, hogy a másodhegedűs szerepét kell majd betöltenie a szezon hátralévő négy versenyén, Domenicali biztos benne, hogy a finn versenyző tisztában van azzal, hogy mit vár el tőle csapata a hajrában.
“Mindig is mondtam, hogy a csapat érdeke az első” – magyarázta Domenicali. “Természetesen ez a legfontosabb dolog, és a versenyzők is tisztában vannak ezzel.”
“Láthatjuk, hogy ezen az állomáson egyik versenyzőnk sem vett el pontot a másiktól, azonban a következő versenyeken ez akár meg is történhet. Biztos vagyok abban, hogy Kimi a legjobb tudását fogja nyújtani, hogy a lehető legagresszívebb legyen, de figyelembe fogja venni azt a tényt, hogy Massa sokkal közelebb van az éllovas, Lewis-hoz.”
Massa, aki jelenleg mindössze egy ponttal van lemaradva Hamiltontól a bajnokságban, elmondta, annak ellenére sem fog változtatni a hátralévő futamokhoz való hozzáállásán, hogy Kimi segíthet majd neki.
“Természetesen továbbra is a legjobb tudásomat nyújtom, és ez nem fog változtatni a munkához való hozzáállásomon” – mondta Massa. “Mindig a győzelem reményében érkezem meg egy versenyre, és azon vagyok, hogy a lehető legtöbb pontot bezsebeljem. Én így dolgozom.”
“Elég jó helyzetben vagyok a bajnokságban, és bízom benne, hogy így is gondolkodunk. A hétvégi versenyen Kimi előtt végeztem, ami mindenképpen pozitív dolog, nem is beszélve arról, hogy Hamiltont is magam mögött tartottam, ami szintén elégedettségre adhat okot.”