Fisichella a Ferrarira fogadna - F1VILÁG.HU

Fisichella a Ferrarira fogadna

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Force India olasz versenyzője, Giancarlo Fisichella biztos benne, hogy ismét a Ferrari pályázhat a legnagyobb eséllyel a világbajnoki cím megszerzésére a 2008-as idényben.

A Force India olasz versenyzője, Giancarlo Fisichella biztos benne, hogy ismét a Ferrari pályázhat a legnagyobb eséllyel a világbajnoki cím megszerzésére a 2008-as idényben.

Bár a Ferrari távol a többiektől, Bahreinben készült az elmúlt hetekben, Fisichella úgy gondolja, hogy az olaszok új versenygépe, az F2008 sokkal erősebb lehet, mint a nagy rivális McLaren MP4/23-as kódszámot viselő modellje.

“Idén is a Ferrari lesz az a csapat, amelyet meg kell verni a végső győzelemért, és csak azután következik a McLaren” – mondta Fisichella a Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában. “Számomra teljesen egyértelmű, hogy a Ferrari áll az élen, aztán jön a McLaren és a többiek.”

Ami pedig csapata, a Force India esélyeit illeti, az olasz pilóta úgy gondolja, hogy kezdetben az utolsó helyeken kullognak majd, ám idővel komoly javulásra számíthatnak.

“A szezon elején nagy valószínűséggel a mezőny végén leszünk, de bízunk benne, hogy javulni tudunk, és fejlődést fogunk elérni a szezon során” – tette hozzá Fisico.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!