Gond van a forma-1-es versenynaptárral - F1VILÁG.HU

Gond van a forma-1-es versenynaptárral

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone bevallotta, hogy a jövő évi versenynaptárat továbbra sem lehet véglegesnek venni, ugyanis a csapatok aggódnak amiatt, hogy nincs szünet a Monacói-, és a Török GP között.

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone bevallotta, hogy a jövő évi versenynaptárat továbbra sem lehet véglegesnek venni, ugyanis a csapatok aggódnak amiatt, hogy nincs szünet a Monacói-, és a Török GP között.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a csapatok még a múlt héten arra kérték Ecclestone-t, hogy módosítson a jövő évi versenynaptár menetrendjén, mert attól tartanak, hogy képtelenség mindössze néhány nap alatt átmozgatni minden berendezést Monacóból Isztambulba.

A brit üzletember azonban elmondta, hogy addig, míg biztos nem lesz a Kanadai GP helye a jövő évi versenynaptárban – amely két héttel a Török Nagydíj után kerül majd megrendezésre – nem tud mit tenni.

Ugyanis ha Kanada nem tudja vállalni a rendezést, vagy a feleknek nem sikerül megegyezniük a részletekben, akkor “nincsen probléma”, a török futam egy héttel későbbre kerül, így a csapatoknak máris lesz elég idejük az átpakolásra.

“Jelen pillanatban még én sem tudom, mi lesz Kanadával. Megpróbálunk valamit összehozni velük. Addig nem is nagyon tudunk mit csinálni, először mindenképpen tudnunk kell, hogy mi lesz Kanadával” – mondta Ecclestone Suzukában.

A sportág impresszáriója azt is elhintette, hogy a Brit Nagydíj sorsa is majd csak valamikor október közepén dől el. A jövő évi versenynek helyet adó Donington Park ugyanis még mindig nem teremtette elő a rendezéshez szükséges anyagi hátteret.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!