A Hungaroring új kerékvetői miatt csapódott a falnak Lewis Hamilton a Magyar Nagydíj pénteki második edzésén – legalábbis ezt mondja a brit.
A Hungaroring új kerékvetői miatt csapódott a falnak Lewis Hamilton a Magyar Nagydíj pénteki második edzésén – legalábbis ezt mondja a brit.
A Mercedes versenyzője délután mindössze 15 percet tudott eltölteni a pályán, mivel autójával a 11-es kanyarban a falnak csúszott.
„Semmit sem tehettem. Azok az új fehér kerékvetők – éppen csak ráhajtottam, és aztán elszálltam” – mondta Hamilton.
„Elég nagy erejű becsapódás volt, de még mindig imádok itt lenni, szóval élvezni fogom az estét, holnap délelőtt pedig frissen térek vissza a pályára.”
„Az edzés hátralévő részét megnéztem, szóval tudom, hogy ment Nicónak, úgyhogy nem kell elemezgetnem ma este. Tudom, mit kell tennem holnapra és vasárnapra.”
„Este szerintem megnézek egy filmet, elmegyek vacsorázni, jobbára pihenek.”
Hamilton hozzátette, autója nem sérült meg komolyan, így talán ki tudott volna menni újra a pályára, a csapat azonban jobbnak látta, ha inkább alaposan átnézik az autót.
„Talán az első szárny véglapja sérült, illetve az oldalszekrényen található szárnyak. Szóval nincs komoly sérülés az autón. A lengőkarok nem törtek el, de kissé túlterhelődtek. Szóval talán kimehettem volna újra – ha viszont eltörnek, mindenki bolondnak nézett volna minket.”
Hamiltont a Hungaroringen megkérdezték arról is, mit a véleménye arról, hogy csapattársa, Nico Rosberg szerződését 2018 végéig meghosszabbították.
„Rendben van. Nem bánom, ki a csapattársam. A csapat stabilitása szempontjából ez jó hír.”