Hamilton: Akár Vettel is lehetne a csapattársam - F1VILÁG.HU

Hamilton: Akár Vettel is lehetne a csapattársam

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hetedik évét tapossa már a Forma-1-ben, így Lewis Hamilton úgy érzi, mára sokkal érettebb versenyzővé vált, és akár még Sebastian Vettellel is képes lenne egy csapatban versenyezni.


Hetedik évét tapossa már a Forma-1-ben, így Lewis Hamilton úgy érzi, mára sokkal érettebb versenyzővé vált, és akár még Sebastian Vettellel is képes lenne egy csapatban versenyezni.

Az angol versenyző 2007-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a McLaren színeiben – Fernando Alonso oldalán kellett bizonyítania, kettejük viszonya azonban az évad végére olyannyira megromlott, hogy a spanyol végül egy év után visszatért korábbi csapatához, a Renault-hoz.

Hamilton és Alonso azóta elszívták a békepipát, és mondhatni remek kapcsolatot ápolnak egymással. Hamilton úgy véli, képes lenne újra egy csapatban versenyezni a kétszeres világbajnokkal, mivel mindketten elég érettek már ahhoz, hogy megfelelően kezeljék a nehéz helyzeteket.

„Ma már idősebb vagyok, meggyőződésem, hogy teljesen más lenne a kapcsolatunk” – mondta a 28 esztendős versenyző.

„Még mindig lennének intenzív pillanatok, hiszen mindketten gyorsak vagyunk, szóval nagyon közel lennénk egymáshoz, de sokkal érettebbé váltunk azóta. Úgy gondolom, sokkal jobban tudom kezelni a csapattársi kapcsolatot. Minden a versenyzőkön múlik.”

Hamilton úgy véli, akár még Sebastian Vettellel is tudna egy csapatban dolgozni.

„Azt hiszem, én még Sebastiannal is tudnék versenyezni, egyszerűen nem tekerném le a motort.”

A Mercedes versenyzője kifejtette, megtanulta, hogyan kezelje a kritikákat, éppen ezért ma már nem foglalkoztatják azok a megnyilvánulások, melyek megpróbálják sárba tiporni. Miután tavaly elhagyta a McLarent, Jackie Stewart élesen bírálta őt, majd később már bajnokesélyesnek titulálta az angol.

„Kezdetben sokkal könnyebben bántottak. Most jóval következetesebb vagyok, mert sokat erősödtem mentálisan” – mondta Hamilton. „Szóval, amikor Jackie Stewart beszél rólam, egyszerűen csak nevetek egyet. Néhányan túl kíváncsiak, vagy egyszerűen nincs jobb dolguk. Joguk van a véleményükhöz, de Jackie túl sokat beszél.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!