A Mercedesek továbbra is a Ferrarik előtt: Lewis Hamilton végzett az élen az Orosz Nagydíj harmadik szabadedzésén, második lett Nico Rosberg, a harmadik helyre pedig Sebastian Vettel érkezett meg.
A Mercedesek továbbra is a Ferrarik előtt: Lewis Hamilton végzett az élen az Orosz Nagydíj harmadik szabadedzésén, második lett Nico Rosberg, a harmadik helyre pedig Sebastian Vettel érkezett meg.
A harmadik szabadedzés a tegnapihoz hasonló időjárási körülmények között zajlott: a levegő hőmérséklete 16 °C, a pályáé 31°C volt.
A Ferrari erősnek mutatkozott a pénteki szabadedzéseken, azonban a második tréningen fél óra elteltével Sebastian vettel autója megállt a pályán – a német versenygépében váltót kell cserélni, emiatt már biztos, hogy az időmérőt követően öthelyes rajtbüntetésben részesül.
A Pirelli a hétvégére a közepes, lágy és szuperlágy keverékeket hozta magával Oroszországba, ugyanazokat, amelyeket az első három nagydíjhétvégére is. A gumikopás a tegnapi szabadedzések alapján alacsonynak mutatkozott, így a pilóták hosszú etapokat is képesek voltak probléma nélkül teljesíteni a szuperlágy abroncsokon.
A Mercedes továbbra is dominált a harmadik szabadedzés során, habár a Ferrari igyekezett megszorongatni őket – Vettelnek ez a szuperlágy abroncsokkal majdnem sikerült, ugyanis az edzés végéhez közeledve mindössze 2 tizedmásodperccel maradt el Rosberg legjobb idejétől.
A világbajnok istálló versenyzői azonban nem hagyták magukat, és tovább gyorsultak – Hamilton végül megelőzte csapattársát, és 68 ezredmásodperces előnnyel ugrott az élre. Vettel hátránya 6 tizedmásodperc volt Hamiltonhoz képest, a negyedik helyen szintén a ferraris Kimi Räikkönen végzett, ám az ő lemaradása már 1,3 másodperc volt.
Az időmérő előtti szabadedzésen a Williams mutatkozott a harmadik erőnek, az ötödik-hatodik helyen ugyanis az ő versenyzőik, Felipe Massa és Valtteri Bottas végeztek. A két Toro Rosso szintén az első tíz között zárt, Max Verstappen hetedik, Carlos Sainz pedig kilencedik lett.
A McLaren nagy javulásra készül a hétvégén, tervük, hogy legalább az egyik autót bejuttassák a Q3-ba – a szabadedzésen Jenson Buttonak sikerült az első tíz közé jutnia, a nyolcadik pozícióban zárt, míg csapattársa, Fernando Alonso a 12. leggyorsabb időt autózta.