Lewis Hamilton elmondta, hogy mindent bele kellett adnia és mindent ki kellett hoznia autójából ahhoz, hogy felülmúlja csapattársát, Nico Rosberget a mai időmérő edzésen Spanyolországban.
Lewis Hamilton elmondta, hogy mindent bele kellett adnia és mindent ki kellett hoznia autójából ahhoz, hogy felülmúlja csapattársát, Nico Rosberget a mai időmérő edzésen Spanyolországban.
Rosberg az első két etapban nem talált legyőzőre, azonban Hamilton az utolsó pillanatban reagálni tudott és a harmadik etapot megnyerte, mellyel megszerezte idei negyedik rajtelsőségét.
„Nagyon kemény nap volt” – kezdte a brit pilóta. „Nico nagyon jól vezetett a harmadik edzésen, és az időmérőn, szóval nem tudtam, hogy meg tudom-e fogni. A végén én jöttem ki győztesként a csatából, amihez az kellett, hogy mindent kihozzak magamból és az autóból egyaránt.”
A Mercedes egyébként boldog lehet, hiszen semmit nem csökkent az előnye a többi csapattal szemben Európába érve.
„Bizonytalanok voltunk, mikor megérkeztünk, mert nem tudhattuk, hogy ki mennyit tudott javulni és ki milyen újításokat tudott bevezetni a hosszabb szünet alatt, de minden jel arra utal, hogy mi kiváló munkát végeztünk, és az előnyünket bebetonoztuk” – mondta Hamilton.
„Nagy köszönet a csapatnak, kiváló autót adtak alám. A pályán nem volt egyszerű a dolgunk, hiszen a burkolat nagyon csúszós volt, de boldog vagyok, és örülök annak, hogy ismét az élről indulhatok.”
Ami pedig a 66 körös versenyt illeti, Hamilton bízik abban, hogy minden jól alakul majd számára, de tudja, hogy komoly csata bontakozhat ki közte és Rosberg között.