Forma-1-es pályafutása második világbajnoki címét szerezte meg a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon a futamot megnyerő Lewis Hamilton.
Forma-1-es pályafutása második világbajnoki címét szerezte meg a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon a futamot megnyerő Lewis Hamilton.
A Mercedes brit versenyzője egész évben csapattársával, Nico Rosberggel volt nagy csatában a trófeáért, ám a bajnokság utolsó, duplapontos versenyének már előnnyel vágott neki annak tudatában, hogy már egy második hellyel is biztosan övé a végső győzelem.
Miután Nico Rosberg már a rajtnál elveszítette a vezetést, később pedig műszaki hiba hátráltatta, Hamilton végül stílusosan, győzelemmel szerezte meg a bajnoki címet.
„Ez életem legszebb napja! – mondta örömittasan a 2014-ben összesen 11 futamot megnyerő kétszeres világbajnok.
„A 2008-as bajnoki cím is különleges volt, de az, amit most érzek, messze felülmúlja az akkori érzéseimet. Soha nem éreztem még ilyen jól magam!”
„Nem tudom elmondani, mennyit jelent ez a bajnoki cím nekem – többet, mint az első! Olyan, mintha most nyertem volna először.”
„A rajtnál rakétaként lőttem ki, talán soha nem rajtoltam még ilyen jól. A verseny előtt fejben kicsit más volt a hozzáállásom, de az autó egyszerűen fantasztikus volt.”
Rosberg – bár nem végzett a dobogón, sőt, pontot sem szerzett a szezonzárón – a futam leintését követően felment gratulálni csapattársának. Hamilton elárulta, rendkívül nagyra tartja a gesztust – illetve a német idei teljesítményét is.
„Nicóval egész évben hihetetlen csatát vívtunk. Nagyon szomorú vagyok, hogy az autója nem volt elég jó ahhoz, hogy harcoljon ma velem, de ettől függetlenül rendkívül sportszerű volt és feljött hozzám. Azt mondta, ’nagyon jól vezettél’, és én ugyanezt gondolom róla. Egész évben remekül versenyzett, főleg az időmérőkön ment nagyon jól.”