Két második hellyel kezdett hazai pályáján, Silverstone-ban a Forma-1 háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton.
A brit versenyzőt a délelőtti és a délutáni tréningen is csapattársa, Valtteri Bottas utasította maga mögé, ennek ellenére azonban Hamilton nem csalódott, mert úgy érzi, remek formában kezdték a Brit Nagydíjat.
„Igazán jól indult ma a hétvége, jó visszatérni Silverstone-ba” – mondta a háromszoros világbajnok, majd kiemelte, az új generációs versenyautókkal lenyűgöző körözni a brit pályán.
„A pálya valóban hihetetlen az új autókkal. Már eddig is a világ egyik legjobb pályája volt, de ezzel az autóval, és azzal a sebességgel, amit keresztül tudunk vinni a kanyarokon, egyszerűen fenomenális, olyan, mint a világ legjobb hullámvasútja.”
„Sokat dolgoztunk az edzéseken, finomítottunk az egyensúlyon, és szerintem jó helyzetben vagyunk a hétvége ezen korai szakaszában. Építkeznünk kell még, de jó alapokkal rendelkezünk.”