Nincs hatással a Mercedes csapatán belüli morálra a gárda világbajnok versenyzőjének, Lewis Hamiltonnak frusztráltsága – ezt mondta Ross Brawn, a német istálló csapatfőnöke.
Nincs hatással a Mercedes csapatán belüli morálra a gárda világbajnok versenyzőjének, Lewis Hamiltonnak frusztráltsága – ezt mondta Ross Brawn, a német istálló csapatfőnöke.
Hamilton a pole pozícióból rajtolva vághatott neki a múlt hétvégi Német Nagydíjnak, végül azonban csak ötödikként ért célba, miután ismét komoly problémát okozott a Pirelli abroncsainak megfelelő kezelése.
Az angol versenyző a leintés után úgy fogalmazott, egyelőre nagyon távolinak érzi a győzelmet, noha csapattársa, Nico Rosberg a szezon során már kétszer is nyerni tudott.
„Jó volna nyerni egy bizonyos ponton, de momentán nem igazán érzem úgy, hogy ez meg fog történni részemről” – mondta Hamilton.
Amikor Ross Brawnt, a Mercedes csapatfőnökét arról kérdezték, Hamilton efféle kijelentései mennyire vannak hatással a csapaton belüli morálra, a szakember azt válaszolta, érthető versenyzőjük csalódottsága, aki ezzel együtt mindent megtesz azért, hogy segítse az alakulatot.
„Lewisnak ami a szívén, az a száján – de a verseny után nagyon konstruktív volt” – fogalmazott Brawn.
„Egészséges frusztráció van benne, nem negatív, és mindkét versenyzőnk remek betekintést nyújtott nekünk abba az értekezleten, hogy mi is folyik itt.”
Brawn szerint ráadásul nem szabad elfelejteniük, hogy idén milyen remek teljesítményre képesek az elmúlt három év szenvedései után.
„Meg kell néznünk, honnan jöttünk. Azért vagyunk csalódottak, mert Németországban csak 12 pontot gyűjtöttünk. A tavalyi év második felében a jobb karunkat is odaadtuk volna 12 pontért.”
„Továbbra is másodikak vagyunk a bajnokságban, és nagyon sok mindent tehetünk.”