A Red Bull a szezon eddigi összes versenyén győzedelmeskedett, Verstappen pedig hat elsőség után magabiztosan vezeti az összetett pontversenyt. Úgy tűnik viszont, a Mercedes is jó úton jár, az új fejlesztések egyértelműen működnek, Lewis Hamilton pedig a 3. helyen ért célba a holland, illetve a második helyen befutó Fernando Alonso mögött.
Hamilton a versenyt követő sajtótájékoztatón arról beszélt, az, hogy közelebb tudnak-e kerülni a Red Bullhoz, leginkább a fejlesztési versenyen múlik, ugyanakkor viszont rámutatott, fontos, hogy fél szemmel már a 2024-es versenyautó fejlesztésére is odafigyeljenek.
„Nagyszerű hétvége volt!” – mondta a hétszeres világbajnok. „Nagyon nehezek voltak a körülmények, de imádok az autóban ülni most, hogy jobb tartományban van. Az, hogy ott voltunk, és Fernandóval, illetve az Astonnal harcoltunk, és a második rajtsorból indultunk, nagyszerű.”
„Az pedig igazán fantasztikus, hogy sorozatban másodszor dobogón végeztünk. Már Monacóban is a 4. helyen autóztunk, szóval határozottan közeledünk. Egy fejlesztési verseny vár ránk a szezon során. Feltételezem, hogy Max és csapata már most dolgozik a jövő évi autó, szóval egy kicsit nekünk is le kell vennünk a szemünket a labdáról, és a következő évre is oda kell figyelnünk, de igen, örülök, hogy itt lehetek.”
Arra a kérdésre, hogy nem frusztráló-e számára az, hogy jelenleg képtelenség elkapni Verstappent és a Red Bullt, Hamilton így felelt: „Már nem jelent frusztrációt – már, ha egyáltalán bármikor is azt jelentett…”
„Nem tudok mit kezdeni a lenyűgöző teljesítményükkel. Valószínű, hogy minden versenyt megnyernek a folytatásban, hacsak az Aston és mi nem tudjuk növelni autóink teljesítményét, vagy pedig az ő autójuk nem ér célba. A szabályok miatt nem könnyű olyan teljesítményre szert tenni, mint amivel most ők előnyben vannak. De ez nem jelenti azt, hogy frusztráló a dolog, egyszerűen csak… Először is örülök, hogy újra versenyben vagyunk, és csak bízom abban, hogy egy ponton kiegyenlítettebb lesz a küzdelem, és újra olyan jó versenyeink lehetnek, mint 2021-ben. És őrületes lenne, ha mindhárman egy szuperszoros küzdelemben vehetnénk részt!”