Hamilton: Jövőre még jobb leszek! - F1VILÁG.HU

Hamilton: Jövőre még jobb leszek!

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon második Forma-1-es bajnoki címét begyűjtő Lewis Hamilton azt ígéri, 2015-ben még jobb formában lesz majd, célja pedig, hogy harmadik trófeáját is bezsebelje.


A vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon második Forma-1-es bajnoki címét begyűjtő Lewis Hamilton azt ígéri, 2015-ben még jobb formában lesz majd, célja pedig, hogy harmadik trófeáját is bezsebelje.

Hamilton idei tizenegyedik győzelmét aratta a szezon utolsó futamán, ezzel pedig felülkerekedett csapattársán, Nico Rosbergen az összesítésben.

A brit versenyző szolidan ünnepelte a bajnoki elsőséget, a verseny után családjával vacsorázott, majd a csapattal találkozott a Mercedes évadzáró buliján.

„Egy italt ittam meg este, már az is bőven elég volt” – mondta mosolyogva a kétszeres világbajnok hétfőn reggel.

„Természetesen álomszerű lesz így nekivágni a jövő évnek, megerősödve. Ez lesz a célom! Nagyon hiszek ebben a csapatban, meggyőződésem, hogy jövőre is nagyon-nagyon erősek leszünk.”

„2009-ben [amikor Hamilton utoljára versenyzett címvédőként] az autó teljesen más volt, az aerodinamika teljesen megváltozott, jövőre viszont gyakorlatilag ugyanolyanok lesznek a versenygépek.”

„Tudom, hogy pozitív lépéseket teszünk a fejlődés irányába – alig várom már, hogy ellátogassak a gyárba, minden apró információt magamba szívjak az autóval kapcsolatban, és dolgozzam azokon a területeken, melyek még fejlődhetünk.”

Az egyik ilyen terület – és ezt Hamilton pontosan tudja is – az időmérős teljesítmény, ebben a tekintetben ugyanis csapattársa, Nico Rosberg idén jobbnak bizonyult nála.

„Az idei év megmutatta, hogy a verseny napja a legfontosabb. De kétségtelen, hogy az embernek kétszer olyan kemény versenye van, ha nem az ugyanolyan autóval versenyző csapattársa előtt van.”

Hirdetés

„Ha visszaemlékszünk az elmúlt évekre, rengetegszer hallottuk azt, hogy ’Lewis nem bírja sokáig a gumikkal agresszív vezetési stílusa miatt’.”

„Idén viszont azt hiszem, bizonyítottam ismét, hogy kevesebb üzemanyagot használok, ugyanolyan jól kibírják a gumijaim, mint bárki másé, és tudok is előzni az autómmal. Ez a legnagyszerűbb érzés.”

„Az időmérő természetesen egy olyan terület, melyen keményen fogok dolgozni annak érdekében, hogy javítsak, de nem aggódom emiatt.”

„Nico nagyszerű munkát végzett, főleg az időmérőkön, és részletes elemzést végzek majd, hogy kiderítsem, hogyan tudok fejlődni én is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!