Lewis Hamilton úgy véli, a Spában kirobbant, azóta azonban már tisztázott nézeteltérés ellenére képes lesz a továbbiakban is együtt dolgozni csapattársával, Nico Rosberggel.
Lewis Hamilton úgy véli, a Spában kirobbant, azóta azonban már tisztázott nézeteltérés ellenére képes lesz a továbbiakban is együtt dolgozni csapattársával, Nico Rosberggel.
A Mercedes versenyzői a belga futam második körében ütköztek össze, múlt pénteken pedig a csapat vezérkarával átbeszélték a történteket Brackley-ben.
Rosberg elismerte felelősségét a balesetért és bocsánatot kért, Hamilton pedig hajlandó továbblépni.
„Elég mély kapcsolatunk van, melynek hála tudunk tovább dolgozni a nehézségek és nézeteltérések ellenére” – mondta a brit.
„A miénk a legnagyszerűbb csapat, a legerősebb szakemberek dolgoznak azért, hogy a legjobb autót adják alánk. Fontos, hogy ezt ne felejtsük el és a lehető legjobb eredményeket érjük el, amit megérdemelnek.”
Bár Rosberg elnézést kért a balesetért, Hamilton kifejtette, a németnek nem kell teljes mértékben vállalnia a felelősséget a Spában történtekért.
„Nico és én is elfogadom, hogy mindketten követtünk el hibákat. Úgy érzem, hiba volna ujjal mutogatni és azt mondani, melyik volt éppen a rosszabb. Ami fontos, hogy csapatként felálljunk az ilyen helyzetekből. Együtt nyerünk és veszítünk, csapatként, így erősödünk meg.”