Lewis Hamilton szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzésén. A brit versenyző mindössze 51 ezreddel előzte meg Sebastian Vettelt, aki hibázott utolsó mért körében.
Az időmérő edzés előtt a Ferrarinak még jócskán akadt munkája, miután motort kellett cserélni Sebastian Vettel autójában. A német versenyző a harmadik szabadedzésre szintén új motorral érkezett meg, azonban vízszivárgás miatt a tréning közben megállt a Ferrari a bokszutcában. A csapat úgy döntött, elővigyázatosságból inkább új motort szerel a versenygépébe.
A Q1-ben egy Sauber, egy Renault, egy Williams, egy McLaren és egy Toro Rosso búcsúzott: Marcus Ericsson, Jolyon Palmer, Lance Stroll, Stoffel Vandoorne, Daniil Kvyat számára ért véget az időmérő.
A hétvége kezdeti nehézségei után Fernando Alonso számára pozitívan alakult az időmérő edzés: ugyan pénteken újra problémák akadtak a Honda erőforrásával, szombaton a spanyol hazai közönsége előtt bejutott a Q3-ba.
A Q2-ben azonban véget ért az időmérő edzés a két Haas-versenyző, Kevin Magnussen és Romain Grosjean számára, akik a 11. és 14. pozíciókban végeztek, illetve búcsúzott még Carlos Sainz (Toro Rosso), Nico Hülkenberg (Renault), valamint Pascal Wehrlein (Sauber).
A Q3-ban nagy csata alakult ki a Mercedesek és a Ferrarik között, így az utolsó másodpercekben is az okozta az izgalmat, hogy a négy pilóta közül kié lesz a pole pozíció. Végül Lewis Hamilton volt a leggyorsabb 1:19.149-es időeredménnyel, és mindössze 5 századmásodperccel maradt el tőle Sebastian Vettel a Ferrarival. A harmadik helyen Bottas 2 tizedmásodperccel maradt el csapattársától, Räikkönen lemaradása hozzá képest pedig alig 7 század volt, így meglehetősen szoros lett a végeredmény.
A Mercedesek és a Ferrarik mögött a Red Bull képviselte a harmadik erőt, Verstappen és Ricciardo az ötödik-hatodik helyen végeztek, mögöttük pedig meglepetésre Fernando Alonso zárt.