A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy riválisán, Felipe Massán lesz a nagyobb nyomás a jövő hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon, ahol hazai közönsége előtt kell bizonyítania.
A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy riválisán, Felipe Massán lesz a nagyobb nyomás a jövő hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon, ahol hazai közönsége előtt kell bizonyítania.
Azzal, hogy megnyerte az elmúlt versenyt, Lewis Hamilton hét pontra növelte előnyét Massával szemben, így a szezonzárón elég csak az ötödik helyen befutnia, és függetlenül attól, hol végeznek riválisai, bebiztosítja magának első vb-címét a királykategóriában.
“Kétség nem fér hozzá, hogy hatalmas lesz rajta a nyomás” – mondta Hamilton. “Silverstone (hazai versenye) egy nagyon kemény hétvége volt számomra, és biztos vagyok abban, hogy ugyanez lesz vele Sao Paulóban.”
Massa lehet az első brazil világbajnok a néhai Ayrton Senna után, aki utolsó vb-címét 1991-ben egy McLaren-Honda volánja mögött szerezte meg. Mindez szintén extra nyomást helyezhet Massa vállára hazai versenyén Brazíliában.
A Ferrari versenyzője azonban elmondta, egy cseppet izgul a brazil futam előtt, sőt hazai közönsége segíthet majd neki a jobb teljesítmény elérésében.
“A rajongók által generált nyomás csak segíthet. Mindig jó, ha tudod, vannak elvárásaik veled szemben” – mondta Massa. “Mindig is szerettem hazai pályán versenyezni, hiszen a hazai közönség sokkal jobb teljesítményre ösztönöz.”
Massa tisztában van azzal, hogy nem sok esélye van a bajnoki cím megszerzésére, hiszen amellett, hogy meg kell nyernie a szezonzárót, Hamiltonnak nem szabad a hatodik helynél előrébb végeznie – amire valljuk be, igen kicsi az esély, bár a tavalyi évben látottak után már minden elképzelhető.
“A legfontosabb dolog az, hogy mindig higgy magadban, és életben tartsd a reményt. A legjobb tudásodat kell nyújtanod, ami számomra most azt jelenti, hogy meg kell nyernem a futamot.”
“Talán még ez sem lesz elég, de ez az egyetlen dolog, amit irányítani tudok, így mindent megteszek annak érdekében, hogy az első helyen végezzek hazai közönségem előtt, a többi sajnos már nem rajtam múlik” – tette hozzá a brazil pilóta.