A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton szerint csapatának egy újabb nagy lépést kellene megtennie ahhoz, hogy harcba tudjon szállni a Ferrarival és a Red Bull-lal a soron következő Brit Nagydíjon.
A Mercedes AMG Petronas világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton szerint csapatának egy újabb nagy lépést kellene megtennie ahhoz, hogy harcba tudjon szállni a Ferrarival és a Red Bull-lal a soron következő Brit Nagydíjon.
Bár az angol pilóta elégedett azzal a fejlődéssel, melyet csapata elért a versenytempó tekintetében, úgy véli, hiba volna arra számítani, hogy Silverstone-ban bombaformában állnak majd rajthoz.
A gyors kanyarokkal teletűzdelt angliai versenypálya ugyan tökéletesen kedvezhet a W04-es versenygépeknek az időmérőn, a versenyen azonban a túlzott gumikopás újra problémákat okozhat.
Hamilton rámutatott arra, a Ferrari és a Red Bull múlt hétvégén, Kanadában bizonyította, a Mercedesnek még nagy utat kell megtennie.
„A Ferrari és a Red Bull pokolian gyors volt a kanadai versenyen bizonyos okokból kifolyólag – nem tudom, hogy mit műveltek autóikkal” – mondta a 2008-as év világbajnoka a minap.
„Szóval tényleg ki kell találnunk, hogyan tudunk fejlődni, és ezen fogunk most keményen dolgozni.”
Amikor arról kérdezték, mire számít hazai versenyén, a Brit Nagydíjon, Hamilton így válaszolt: „Gumikopásra! A hosszú etapok nagy kihívást jelentenek majd, mert sok gyors kanyar van ezen a pályán, szóval tökéletes a helyszín arra, hogy túlmelegítsük és elpusztítsuk az abroncsokat.”
„Az utóbbi két futamon azonban a hosszú etapjaink fantasztikusak voltak. Nagyszerű volt Monacóban, és Kanadában is nagyon jó volt.”
„Nem voltunk olyan gyorsak, mint a Red Bullok és a Ferrarik, de tényleg jók voltunk. Tovább kell javítanunk, de remélem, hogy amikor megérkezünk egy gyors, tempós pályára, meg tudjuk tartani ezt a formát.”
Bár a silverstone-i verseny tekintetében óvatosságra intett, Hamilton úgy véli, ha sikerülne pole pozíciót szereznie hazai közönsége előtt, az mindenképp okot adna az ünneplésre.
„Szeretném jó eredménnyel megajándékozni a rajongókat. Silverstone mindig különleges számomra, és természetesen a szívem mélyén meg akarom nyerni. Szeretnék annyira elöl végezni, amennyire csak lehet. Fontos, hogy egy brit is felálljon a dobogóra.”
„A rajtelsőség is hihetetlen volna. Olyan lenne ismét, mint 2007-ben, szóval erre törekszem majd újra.”