Hamilton: Mi vagyunk azok, akiket le kell győzni - F1VILÁG.HU

Hamilton: Mi vagyunk azok, akiket le kell győzni

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Rendkívül elégedetten nyilatkozott első idei tesztnapját követően a Mercedes háromszoros bajnoka, Lewis Hamilton.


Rendkívül elégedetten nyilatkozott első idei tesztnapját követően a Mercedes háromszoros bajnoka, Lewis Hamilton.

A brit versenyző 73 kört tett meg a Mercedes autójával hétfőn délután, Barcelonában, és végül a legjobb időt autózta, megelőzve a Ferrari versenyzőjét, Sebastian Vettelt.

Hamilton elárulta, véleménye szerint az új szabályok egyértelműen a Forma-1 javát szolgálják, az új autókat ugyanis sokkal jobb vezetni, mint a tavalyi versenygépeket.

„Jó napunk volt, igazán pozitív tesztnapot zárt a csapat” – mondta a háromszoros világbajnok.

„Az autó fantasztikusan néz ki, és igazán nagyszerűnek tűnik. Sok kört megtettünk ma és rengeteg információval gazdagodtunk, szóval ahogy haladunk előre, úgy javíthatunk rajta. Még nem igazán dolgoztunk azon, hogy tökéletesítsük az egyensúlyt, hiszen a mai nap leginkább arról szólt, hogy kipipáljunk bizonyos dolgokat, és gyűjtsük a kilométereket.”

Hamilton kifejtette, fizikailag is igazán megterhelő volt a mai tesztnap.

„A testemet alaposan próbára tettem ma. Ezek a tesztnapok olyanok, mint az edzések. Jó volt érezni a szélesebb autókat. Gyorsabbak és fizikailag megterhelőbbek is. Kicsit másképp kell vezetni őket. Sokkal jobbak, mint a tavalyiak! A G-erők egyértelműen nagyobbak. Rengeteg a leszorítóerő, amire az ember versenyzőként mindig vágyik.”

A brit versenyző beszélt a Pirelli vadonatúj abroncsairól is, melyek a várakozásoknak megfelelően jóval következetesebbek elődeiknél.

„A gumik pedig olyan kemények, hogy nem fogynak el. Nagy valószínűséggel több egykiállásos versenyünk lesz majd. Eddig alapvetően eléggé degradálódtak az abroncsok – de ezek nem. Nagyon következetesek, és nem igazán van különbség az első és az utolsó kör között.”

Hirdetés

Hamilton úgy véli, minden okuk megvan arra, hogy optimistán várják a folytatást.

„A következő napokban elkezdünk majd javítani az autón. Továbbra is úgy gondolom, hogy mi vagyunk az a csapat, melyet le kell győzni. Viszont rengeteg munka vár még ránk, mint ahogy az összes többi csapatra is. Jelenleg csak a feladatunkra összpontosítunk, próbáljuk a legjobbat nyújtani.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!