A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton elárulta, semmiféle nyomást nem érez amiatt, hogy csapata nemrég szerződést hosszabbított csapattársával, Nico Rosberggel.
A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton elárulta, semmiféle nyomást nem érez amiatt, hogy csapata nemrég szerződést hosszabbított csapattársával, Nico Rosberggel.
A német pilóta kontraktusát állítólag további három évvel, 2017 végéig terjesztette ki a német istálló, Hamilton azonban elárulta, ő egyelőre nem aggódik túlságosan saját jövője miatt.
Amikor Hockenheimben a minap az AUTOSPORT című angol szaklap munkatársa arról faggatta, szeretné-e ő is hosszú távon elkötelezni magát a Mercedesszel, így felelt: „Elég nyugodt vagyok jelen pillanatban.”
„Én más helyzetben vagyok, mint Nico, az ő szerződése az év végén lejárt volna, ha jól tudom. Az enyém a következő szezon végéig szól.”
„Nagyon-nagyon jól érzem magam a csapatnál. Egy bizonyos ponton természetesen szeretnék majd leülni a főnökeimmel, hogy megvitassuk a folytatást.”
Hamilton a 2013-as idény elején csatlakozott a Mercedeshez, és bár nem zárta ki annak lehetőségét, hogy egy napon egy másik csapathoz szerződik, nem látja okát annak, miért kellene távoznia az istállótól.
„13 éves korom óta a Mercedesnél vagyok, nagyon nehéz elképzelnem magam máshol. De az ember soha nem tudhatja, mit hoz a jövő.”