Bár nehéz időszakon ment keresztül a közelmúltban, Lewis Hamilton elárulta, elégedetten vonul nyári pihenőjére, és biztos benne, augusztus végén, Belgiumban jócskán megerősödve térhet majd vissza.
Bár nehéz időszakon ment keresztül a közelmúltban, Lewis Hamilton elárulta, elégedetten vonul nyári pihenőjére, és biztos benne, augusztus végén, Belgiumban jócskán megerősödve térhet majd vissza.
A brit pilóta jelenleg második az összetettben, hátránya 11 pont csapattársával, Nico Rosberggel szemben.
Hamiltonnak nem voltak jó hétvégéi az elmúlt időszakban, Németországban fékhiba, Magyarországon pedig üzemanyag-szivárgás miatt volt kénytelen a mezőny végéről rajtolni.
A Mercedes versenyzője ennek ellenére két dobogós eredményt szerzett, így összességében elégedett a bajnokság első felével.
„A károk minimalizálásáról szólt számomra az elmúlt két verseny, és volt néhány nehéz hétvégénk az idény során” – mondta a 2008-as év legjobbja.
„De őszintén szólva – ha visszatekintek – nem is kellett volna, hogy másképp alakuljon. Néha jó, ha könnyen mennek a dolgok, de imádom a kihívásokat és imádok küzdeni. Nem a könnyű időszakban mutatja meg az ember, ki is ő valójában, hanem a nehézségek közepette.”
„Határozottan úgy érzem, hogy az idei nehézségek csak megerősítettek engem – és remélhetőleg sikerült megmutatnom, hogy szívvel-lélekkel versenyzem.”
„Ha idén volt szerencsém egyáltalán, akkor az a budapesti versenyen volt, amikor is sikerült elkerülnöm a falat az első körben. Remélem, hogy ez a jele annak, hogy végre fordul a szerencsém. Nagyon örülök annak, hogy a szünet előtt sikerült két dobogós eredményt elérnem ilyen nehéz körülmények között. Mosolyogva vonulhatok most a pihenőre, élvezhetem a szabadságot – tudván, hogy van még esélyem a bajnoki elsőségre.”
Hamilton elárulta, a Mercedes versenyautójának tempója parádés idén, a megbízhatóságon azonban még van mit javítani.
„Elégedett vagyok az eddigi teljesítményünkkel – már ami a tempót illeti. A csapat nagyszerű munkát végzett. Csak a megbízhatóságon kell még dolgoznunk, és tudom, hogy most ez jelenti a prioritást a gyárban. Azt kell mondjam, az elmúlt két – németországi és magyarországi – hétvége során is lenyűgözőek voltak a srácok!”
„Mindenkinek nehéz, ha gond van a megbízhatósággal. Tudom, hogy nekik is nagyon rossz a hosszú munkaórák után. Nem lehet elég hálás nekik az elvégzett munkájukért.”
„Még sok van hátra az idei szezonból, és tudom, hogy én és a srácok is mindent beleadnak majd egészen az abu dhabi kockás zászlóig. Spában pedig erősebben térünk vissza, mint valaha.”
A világbajnok hozzátette, a nyári szünetben megpróbálja kipihenni magát, ugyanakkor keményen tréningezik majd, hiszen az összekapcsolt felfüggesztésrendszer betiltása miatt lehetősége lesz arra, hogy magára szedjen néhány kilót.
„A szezon eddig eltelt része fizikailag és mentálisan is nagyon megterhelő volt, szóval ez a szünet most mindenki számára remek lehetőséget kínál a pihenésre, a feltöltődésre.”
„Én személy szerint arra fókuszálok majd, hogy fitt maradjak. Nagyon-nagyon könnyű vagyok jelenleg, de a FRIC-rendszer eltávolítása óta az autó is könnyebb lett, így most felszedhetek néhány kilót – természetesen izmokról beszélek! De nemcsak az edzőteremben leszek, a strandolásra is szánok azért időt.”
„Fel kell töltenem az akkumulátoraimat, szóval nem fogok őrült gyakorlatokba kezdeni. Viszont úgy érzem magam, mint egy ropi, szóval jó lesz hízni egy kicsit. Jövőre 10 kilóval emelkedik majd a súlyhatár, szóval egy kicsit növelhetem majd a súlyomat.”