A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton biztos benne, nem ismétlődik meg az a fajta küszködés, mellyel szembesülnie kellett a legutóbbi, Orosz Nagydíjon.
Miközben csapattársa, Valtteri Bottas nyerni tudott, Hamilton végigszenvedte a versenyt Szocsiban a verseny után pedig elárulta, nincs magyarázata a küszködésre.
A brit versenyző csütörtökön, Barcelonában azonban már optimistán nyilatkozott – elmondása szerint a Mercedesnél értik az okokat, így nem tart attól, hogy a problémák megismétlődnek.
„Sikerült elég jól megértenünk, mi volt a gond. Volt egy elemzés, amit természetesen versenyről versenyre elvégzünk” – mondta a háromszoros világbajnok.
„Sokat segített az, hogy volt egy nagyon gyors autónk, amivel nyertünk, és volt egy másik, ami sok tekintetben küszködött. Határozottan azt gondolom, hogy felkészültebbek vagyunk most, de persze nem tudom kijelenteni, csak remélni, hogy ezen a hétvégén minden jobban alakul.”
„Minden csapatnak lesznek fejlesztései, és pénteken sokat dolgozunk majd az autóval, hogy jó formában legyünk.”
Hamilton elárulta, sok apró dolog miatt nem tudta megfelelően működtetni a Pirelli abroncsait Oroszországban.
„Nem volt egy kiemelt dolog, ami komolyabb volt a másiknál – sok apróság. Ezek miatt kicsit rossz irányba mentünk el, de ezen a hétvégén jobb lehet a helyzet.”
„A gumikkal kapcsolatos problémáról van szó. Nagyon szűk a működési tartományuk, és egész hétvégén nem sikerült ezen belül maradnom.”
[su_carousel source=”media: 45748,45741,45646,45644,45506,45508,45503″ link=”lightbox” items=”5″ title=”no”]