A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton maga sem érti, Nico Rosberggel való csapaton belüli rivalizálása hogyan fajulhatott nyílt háborúvá a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon.
A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton maga sem érti, Nico Rosberggel való csapaton belüli rivalizálása hogyan fajulhatott nyílt háborúvá a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon.
A Mercedes duójának kapcsolata a szombati időmérő edzés után romlott meg különösen, amikor Hamilton azt gyanította, Rosberg szánt szándékkal idézett elő sárga zászlókat utolsó mért körén, ezáltal megkaparintva az aranyat érő rajtelsőséget Monte Carlo utcáin.
Hamilton nem volt hajlandó elfogadni Rosberg bocsánatkérését, aki ugyanakkor cáfolta, hogy bármiféle szándékosság is lett volna mozdulatában. A brit versenyző a verseny leintését követően sem volt hajlandó kommunikálni a futamot megnyerő Rosberggel.
Amikor Hamiltont arról kérdezték a minap, mi jelentette a nagy fordulatot kettejük kapcsolatában, így felelt: „Nem tudom. Nem igazán vagyok biztos benne. Puszta versengés, ez volt ezen a hétvégén is.”
„Egyik hétvége így alakul, a másik úgy. Ez a hétvége most olyan irányba ment el, amilyenre nem számítottam, de tapasztalatnak jó volt.”
„Most már tudom, hányadán állunk, és mindent megteszek azért, hogy a jövőben számítsak az ilyenekre.”
Bár kettejük elmérgesedett viszonya miatt fennáll a veszélye annak, hogy a pályán is konfrontálódnak majd, Hamilton szerint ettől nem kell tartani.
„Niki [Lauda] ezt mondogatja, de azt hiszem, alapvetően egész jó munkát végeztünk eddig. Bahreinben nem is lehettet volna szorosabb, mégsem ütköztünk. Szóval kétlem, hogy ez lesz a helyzet.”
A Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva a 2008-as év világbajnoka elárulta, ettől függetlenül a továbbiakban biztosan nem fog jópofizni csapattársával.
„Nem vagyunk barátok, csak kollégák” – szögezte le Hamilton.
„A hétvége előtt megölelgettem őt, hogy megpróbáljam megtartani a jó kapcsolatot vele. Aztán szombaton jött ez a dolog, szóval biztos, hogy ez nem mostanában fog újra megtörténni.”
Habár Rosberget az időmérő után tisztázták a stewardok, Hamilton nem fogadta el a német bocsánatkérését, és még vasárnap este is kétségei voltak a német manőverével kapcsolatban.
„Azt kívánom, bárcsak önök is látnák az adatokat. Szombat este én láthattam valamit, és csak mosolyogni tudtam” – fogalmazott sejtelmesen Hamilton a The Guardiannak.
Közben kiderült, hogy a Spanyol Nagydíjat követően Hamilton elnézést kért Rosbergtől, amiért olyan üzemmódot használt autójában a futam vége felé, mellyel támadni tudta csapattársát – holott erre csapata nem adott engedélyt. Erre utalt egyébként Niki Lauda legutóbbi nyilatkozata is.
„Korábban volt egy versenyünk Barcelonában, ahol Lewis csinált valamit, és amire mi azt mondtuk, ’hé, ez nem korrekt!’. Utána ő is bocsánatot kért. Szóval alapvetően mindketten felnőttek és biztos vagyok abban, hogy Lewis felülkerekedik majd a történteken, amint alszik rá egyet” – mondta a Mercedes nem ügyvezető elnöke.
Hamilton ezzel kapcsolatban kifejtette: „A vasárnapi futamon használhattunk mindenféle üzemmódot. A legutóbbi versenyen pedig volt egy olyan üzemmód, ami alapvetően nem volt hatással a verseny végkimenetelére.”
„Azt mondták nekünk, hogy használjunk egy bizonyos motorbeállítást. Nico megcsinálta ezt Bahreinben, én pedig Barcelonában. Ezen a versenyen mindketten tartottuk magunkat az előírt stratégiákhoz.”
„Alapvetően ádáz harc dúl köztem és Nico közt, és biztos vagyok benne, hogy ez nagyon sokáig így folytatódik még. Nicónak nem volt idén még botlása. Az én autóm pedig nem ért célba Melbourne-ben, de összességében nagyon szoros csatát vívunk egymással, szóval leszegett fejjel dolgozom tovább.”
„Tudom, hogy a csapat mindkettőnkért nagyon keményen dolgozik. Néha furcsa helyzetek adódhatnak, mint ahogy történt az most is, de az ő dolguk az, hogy megvédjenek minket, és pontosan így is tettek.”