Hamilton revánsot venne Rosbergen Monacóban - F1VILÁG.HU

Hamilton revánsot venne Rosbergen Monacóban

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Lewis Hamilton, a Mercedes Forma-1-es csapatának bajnoki éllovasa elárulta, célja nem más, minthogy a hétvégi Monacói Nagydíjon még nagyobb nyomást helyezzen csapattársa, Nico Rosberg vállára.


Lewis Hamilton, a Mercedes Forma-1-es csapatának bajnoki éllovasa elárulta, célja nem más, minthogy a hétvégi Monacói Nagydíjon még nagyobb nyomást helyezzen csapattársa, Nico Rosberg vállára.

Rosberg tavaly a pole pozícióból rajtolva nyerni tudott Monte Carlo utcáin, az elmúlt időszakbéli formát tekintve azonban abszolút Lewis Hamilton várhatja favoritként az előttünk álló hétvégét.

A brit versenyző sorozatban négy futamot nyert, a spanyolországi fordulót követően pedig élre állt a bajnoki összetettben.

Hamilton korábban úgy nyilatkozott, idén megpróbál jobban teljesíteni azokon a helyszíneken, melyeken Rosberg előtte járt tavaly.

„A monacói mindig egy olyan pálya volt, ahol remekül mentem, de tavaly Nico is pokolian gyors volt itt” – fogalmazott a 2008-as év világbajnoka.

„Nem sok csapattársam volt, akinek megengedtem, hogy megverjen itt. Nagyon remélem, hogy ezen a hétvégén ismét én helyezhetek majd nyomást rá.”

Habár Hamilton tavaly nagyon csalódott volt a monacói negyedik helyezéssel, visszatekintve úgy véli, alapvetően jó tempót tudott autózni, figyelembe véve a Mercedes akkori formáját.

„A tavalyi volt talán a legkeményebb év abból a szempontból, hogy nehéz volt a maximumot kihozni az autóból. Tavaly nem igazán éreztem azt, hogy erre mindenhol képes vagyok. De elég jó volt az, hogy második lehettem a rajtrácson, noha nem tudtam mindent kihozni a versenygépből.”

„Remélem, hogy ezúttal sikerült jobb teljesítményt kisajtolni belőle, és akkor jobbak lehetünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!