Lewis Hamilton vezetésével a két Mercedes volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj első szabadedzésén. A harmadik helyen Nico Hülkenberg végzett a Force Indiával.
Lewis Hamilton vezetésével a két Mercedes volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj első szabadedzésén. A harmadik helyen Nico Hülkenberg végzett a Force Indiával.
Száraz körülmények között, azonban hűvös időjárás mellett kezdte meg a mezőny a felkészülést a Brit Nagydíj hétvégéjére: a pálya hőmérséklete 21 °C-ig emelkedett, míg a levegő 17 °C-os volt.
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője pályára vitte a Halo továbbfejlesztett változatát Silverstone-ban, miután a csapat már Ausztriában is próbálgatta az új szerkezetet. Az alakulat egy installációs kör erejéig szerelte fel a fejvédőt az autóra, és megpróbálnak minél több adatot gyűjteni, amit továbbítanak majd az FIA részére.
A mezőny állandó tagjai mellett a Renault-nál Esteban Ocon is pályára lépett, a Haas pedig Leclercnek adott lehetőséget, hogy vezethessen a pénteki első szabadedzésen.
A hazai pályán versenyző Lewis Hamilton izgatottan várta már a Brit Nagydíjat, hiszen a közönség mindig nagy szeretettel fogadja őt – a világbajnok a felvezető körén végig integetett rajongóinak, mielőtt megkezdte volna gyorskörét.
A Mercedesek Silverstone-ban is erősnek mutatkoztak: Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak hazai pályáján, mögötte pedig csapattársa, Nico Rosberg végzett. A csapattársak között minimális volt a különbség, a német mindössze 33 ezredmásodperccel maradt el Hamiltontól, azonban az ERS rendszerrel problémái akadtak, így ezt az edzést követően meg kell vizsgálnia a csapatnak.
A Force India év elejéhez képest rendkívüli fejlődést mutatott be, az Osztrák Nagydíjon Nico Hülkenberg például a második pozícióból rajtolhatott. A német versenyző ezúttal is jól teljesített, a Mercedes mögött ugyanis a harmadik helyen zárt – bár hátránya több mint 8 tizedmásodperc volt Hamiltonhoz képest.
Sebastian Vettel végzett a negyedik helyen, csapattársa, Kimi Räikkönen a hatodik lett. Vettel autója a leintés után váltóhiba miatt megállt, azonban a hírek szerint nem a versenyre szánt elem volt a versenygépében. A két Red Bull-versenyző, Daniel Ricciardo és Max Verstappen az ötödik, illetve hetedik pozícióban zártak, hátrányuk azonban már jócskán 1 másodperc fölött volt Hamiltonhoz képest.