A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton elárulta, borzasztó látnia, hogy volt csapata, a McLaren idén mennyire küszködik.
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton elárulta, borzasztó látnia, hogy volt csapata, a McLaren idén mennyire küszködik.
A patinás angol istálló az elmúlt 9 verseny során mindössze kétszer tudott pontot szerezni, új motorpartnere, a Honda ugyanis egyelőre sem a megbízhatóság, sem a teljesítmény tekintetében nem remekel.
Hamilton 2007 és 2012 között versenyzett a McLarennél, 2008-ban pedig a világbajnoki címet is elhódította a wokingi gárda színeiben.
A brit aztán a Mercedeshez szerződött, ahol tavaly újra a Forma-1 legjobbjának bizonyult.
„Mindannyian tudjuk, mennyire nehéz helyzetben vannak idén, és nekem különösen nehéz ezt látni” – mondta a kétszeres világbajnok.
„Olyan nagyszerű csapatról van szó, olyan nagy istállóról, mely komoly sikereket ért el a Forma-1-ben. Ráadásul ennek a csapatnak éveken át a tagja voltam.”
„Teljesen abnormálisnak tűnik, amikor azt látom, hogy ilyen helyzetben vannak.”
Hamilton mindazonáltal meg van győződve arról, a McLarennél minden adott ahhoz, hogy felálljon a padlóról.
„Ott van a nagyszerű Ron Dennis, számos kiváló mérnök – és az a csapatszellem, ami ott uralkodik, segít átvészelni ezt is. Rossz idők járnak a csapatra mostanában, de remélhetőleg már látni a fényt az alagút végén.”