Lewis Hamilton úgy érzi, sokkal felkészültebben várja a szezon hátralévő részét, mint a tavalyi évben, mikor elmondása szerint nem a legmegfelelőbb módon kezelte a rá nehezedő nyomást a bajnokság hajrájában.
Lewis Hamilton úgy érzi, sokkal felkészültebben várja a szezon hátralévő részét, mint a tavalyi évben, mikor elmondása szerint nem a legmegfelelőbb módon kezelte a rá nehezedő nyomást a bajnokság hajrájában.
A brit versenyző fantasztikusan debütált a Forma-1-ben a tavalyi évben, és minden jel arra utalt, hogy a sport történetében először, újoncot avatnak világbajnokká, ám az utolsó két futamon elvesztette 17 pontos előnyét, és a második helyen végzett.
A McLaren pilótája bevallotta, hogy nem megfelelő módon állt hozzá az utolsó futamokhoz a tavalyi évben, ám idén már sokkal felkészültebb, és bízik abban, hogy megszerezheti a bajnoki címet.
“A tavalyi évben egy kicsit fiatalabb voltam, és nagyon örültem annak, hogy megérkeztem a Forma-1-be” – mondta Hamilton a riportereknek Fujiban. “Sok minden történt, a viták, és rengeteget kellett tanulni.”
“Tavaly vezettem a bajnokságot ezen a versenyen, de nem fogtam fel a helyzet jelentőségét, és nem kezeltem megfelelően azt a nyomást, ami körülvett és a vállamon volt. A lehető legjobb módon álltam hozzá a dolgokhoz, de az mégsem a legjobb volt.”
“Azonban tanultam ezekből a hibákból, és most úgy érkeztem ide, hogy sokkal érettebb és tudatosabb vagyok. Úgy érzem, rengeteget fejlődtem, tanultam a hibáimból, és mindent megteszek annak érdekében, hogy minden területen javuljak.”
“Mint versenyző, sokkal erősebbnek érzem magam a szezon ezen szakaszában, mint a tavalyi évben ilyenkor. Mind felfogásban, mind fittségben erősebb vagyok. Tavaly ilyenkor elég kimerült voltam, mert egy igen őrült szezonon voltam túl” – magyarázta a brit versenyző.
Hamilton, aki jelenleg hét ponttal vezeti a bajnokságot legnagyobb riválisa, Felipe Massa előtt, azt is elmondta, hogy nem fog felesleges kockázatot vállalni, és ha kell, megelégszik a szimpla pontszerző helyekkel.
“Sokat tanultam a tavalyi évből, mikor minden egyes versenyen csakis a győzelem lebegett a szemem előtt, és nem gondoltam a bajnokságra” – mondta.
“Idén viszont már a bajnokságra fókuszálunk, és arra, hogy befejezzük a versenyeket, illetve pontokat szerezzünk a csapatnak. Az idei évben inkább csapatjáték, amit csinálunk.”