A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a Belga Nagydíj esőáztatta időmérő edzésén. A rendkívüli izgalmak közepette Vettel a második, Webber a harmadik helyet szerezte meg.
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a Belga Nagydíj esőáztatta időmérő edzésén. A rendkívüli izgalmak közepette Vettel a második, Webber a harmadik helyet szerezte meg.
Már az időjósok előrejelzései alapján sejteni lehetett, hogy rendkívüli izgalmak várnak ránk szombat délután, arra azonban talán csak kevesen számítottak, hogy egészen az utolsó utáni pillanatig eldöntetlen marad a rajtelsőség sorsa Belgiumban.
A száguldó cirkusz mezőnye esős körülmények közepette vágott neki a Q1-nek Spa-Francorchampsban, ennek megfelelően mindenki a köztes esőgumikkal gurult pályára az első 20 percben.
Miután azonban a körülmények eztán folyamatosan javultak, a köridők is egyre jobbak lettek, a sereghajtók közül pedig Giedo van der Garde, Jules Bianchi és Max Chilton is feltetette autójára a slick-abroncsokat.
Ennek meg is lett az eredménye, mindhárman továbbjutottak ugyanis a kvalifikáció második szakaszába. A Q1-et a ferraris Fernando Alonso nyerte meg 2 perc 0,190 másodperces idővel, míg a kiesők között zárt Pastor Maldonado, Jean-Eric Vergne, Daniel Ricciardo, Valtteri Bottas, az eddig remeklő Esteban Gutiérrez, valamint Charles Pic.
A kvalifikáció második szakaszában már kedvezőek voltak a körülmények ahhoz, hogy mindenki a slick-abroncsokkal kezdje meg a körözést. A legjobb köridőt végül a lotusos Kimi Räikkönen futotta meg (1 perc 48,641 másodperc), mögött Alonso, Nico Rosberg és Mark Webber végzett, de bejutott még a legjobb tíz közé Jenson Button, a listavezető Sebastian Vettel, Romain Grosjean, Paul di Resta, Felipe Massa, valamint Lewis Hamilton.
A Q3-ban aztán ismét fokozódtak az izgalmak, az eső ugyanis újra megérkezett a pálya fölé – mezőny azonnal pályára is gurult száraz pályás abroncsokkal, ám a csapadék olyan intenzitású volt, hogy már a kivezető kört követően majdhogynem mindenki kénytelen volt visszatérni a bokszba köztes esőgumikért.
Volt azonban valaki, jelesül Paul di Resta, aki már eleve az intermediate-abroncsokkal kezdte meg a körözést, és miután ennek révén előnybe került ellenfeleivel szemben, sokáig úgy tűnt, első rajtelsőségét is megszerezheti.
Végül azonban az égiek úgy gondolták, ismét megkeverik egy kicsit a kártyákat, így a hátralévő néhány percben a körülmények ismét elkezdtek rohamosan javulni. A nagy kiszámíthatatlanságban aztán Lewis Hamilton örülhetett, aki pályafutása 31. rajtelsőségét szerezte meg 2 perc 1,012 másodperces idejével.
A Mercedes versenyzője mellől a címvédő Sebastian Vettel rajtolhat majd, míg a harmadik csapattársa, Mark Webber lett.
Nico Rosberg végül negyedik lett, Paul di Resta pedig meg kellett, hogy elégedjen az ötödik rajthellyel. Remekül teljesített az időmérőn a McLaren versenyzője, Jenson Button, aki a holnapi futamot a hatodik helyről kezdheti meg. Az angol pilótát a két Lotus követi Romain Grosjean – Kimi Räikkönen sorrendben, míg az ötödik sorban a két Ferrari zárt: Alonso kilencedik, Felipe Massa pedig tizedik.
A 2013. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat tizenegyedik futama vasárnap 14 órakor rajtol majd, a meteorológusok szerint a maihoz hasonló, változó körülmények közepette.