Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője szomorúan látja, hogy egykori F1-es csapata és csapattársa, Fernando Alonso nem képes az élmezőnyben harcolni – a brit bízik benne, hogy ez hamarosan változik.
A McLaren nagy várakozásokkal lépett a 2017-es szezonba, azonban már a téli tesztek során kiderült, hogy az idei év is a felzárkózásról fog szólni számukra.
Lewis Hamilton – aki 2007-től 2014-ig versenyzett a wokingi gárdánál – elmondta, elszomorítja, hogy szenvedni látja volt csapatát, hiszen szerinte többet érdemelnének.
„Olyan sokáig versenyeztem a McLarennél, így különleges helyet foglalnak el a szívemben. Egyszerűen szomorú látni, hogy egy ilyen csodás csapat nem tud az élen küzdeni. De látnunk kell, hogy az életben vannak olyan dolgok, amelyeket nem tudunk irányítani. Aztán pedig vannak dolgok, amelyek az ölünkbe hullnak – döntések alapján, amiket egyének vagy csoportok hoznak.”
„Azt hiszem, a McLaren már tett lépéseket és hozott döntéseket, amelyek a csapatot újra a helyes irányba terelik” – folytatta a brit.
Hamilton hozzátette, bízik benne, hogy a McLaren munkája hamarosan beérik, és újra versenyképesek lehetnek, így az élen együtt küzdhetnek majd.
„Nagyon remélem, hogy a McLaren újra az élen tud majd harcolni, ez csodálatos lenne az egész sport számára” – mondta Hamilton. „Mióta eljöttem a csapattól, nem tudtak egyetlen versenyt sem nyerni, de meggyőződésem, hogy újra képesek lehetnek erre.”