A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton elárulta, egyáltalán nem sújtotta le, hogy a legutóbbi, kanadai versenyen idei második kiesését kellett elszenvednie.
A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton elárulta, egyáltalán nem sújtotta le, hogy a legutóbbi, kanadai versenyen idei második kiesését kellett elszenvednie.
Hamiltont több műszaki hiba is hátráltatta Montrealban: előbb – akárcsak csapattársát, Nico Rosberget – az energia-visszanyerő rendszer meghibásodása lassította le, végül kénytelen volt feladni a futamot egy fékhiba miatt.
Hamiltonnak ez volt idei második kiesése, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon ugyanis szintén nem jutott el a kockás zászlóig.
A 2008-as év legjobbja jelenleg 22 pontos hátrányban van az összetettben Rosberggel szemben, elmondása szerint azonban nem aggódik.
„Jelen pillanatban – tudván, hogy még sok verseny van hátra – nem igazán aggódom” – mondta a brit versenyző a minap a Red Bull Ringen.
„Természetesen, ha a szezon későbbi szakaszában járnánk, akkor egy kicsit más lenne a történet. De kényelmes helyzetben érzem magam, tudom, hogy egészen mostanáig az optimumot nyújtottam – persze mindig van terület a fejlődésre.”
„Csapatként is pozitívum az, hogy tudjuk, van lehetőségünk a fejlődésre. Ha tökéletesek lennénk, nem lenne túl élvezetes az év hátralévő része.”