Friss hírek

Hivatalos: Chandhok lesz Senna csapattársa a HRT-nél

Karun Chandhok aláírta szerződését, és Bruno Senna csapattársaként már az idei évben rajthoz áll az F1-ben, erősítette meg a Hispania Racing F1 Team (korábbi Campos Meta 1) csütörtöki hivatalos bemutatója előtt.

Karun Chandhok aláírta szerződését, és Bruno Senna csapattársaként már az idei évben rajthoz áll az F1-ben, erősítette meg a Hispania Racing F1 Team (korábbi Campos Meta 1) csütörtöki hivatalos bemutatója előtt.

Az indiai pilóta neve már akkor felmerült, mikor Jose Ramon Carabante átvette az irányítást a spanyol csapat alapítójától, Adrian Campostól, és kinevezte a gárda élére a Spyker és a Midland egykori vezérét, Colin Kollest.

Az azóta névváltáson átesett gárda vezetője most megerősítette, hogy az indiai pilóta leigazolásával véglegesítették versenyzői felállásukat az idei évre, mikor nem lesz könnyű dolguk, hiszen maximum egy bejáratás erejéig tudják pályára vinni új autójukat a szezonnyitó előtt.

“Nagyon boldog vagyok, hogy Murciában leplezhetjük le autónk festését még a mai nap folyamán” – mondta Kolles. “Továbbá véglegesítettük versenyzői felállásunkat, az indiai Karun Chandhok leigazolásával.”

“Lenyűgözött minket Karun teljesítménye a GP2-ben. India egy remek ország. Kiváló lenne a sportnak, ha egy indiai versenyző is ott lehetnek az első Indiai Nagydíjon. Ez rajtunk nem fog múlni.”

“Minden a helyén van, miután hihetetlen nagy versenyfutásban voltunk az idővel, hogy beregisztráljuk a csapat nevét, és úgy hiszem, hogy jó alapunk van, amire építhetünk, és folyamatosan fejlődhetünk a 2010-es idényben.”

Chandhok számára egyébként nem teljesen új a Forma-1, hiszen két évvel ezelőtt tesztelt már a Red Bull Racing színeiben, és az elmúlt három évben a királykategória előszobájának is nevezett GP2-ben szerepelt, ahol eddig két futamgyőzelmet szerzett.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Hivatalos: Chandhok lesz Senna csapattársa a HRT-nél
A hungaroringi baleset nem befolyásolja Bottas jövőjét
Hét versenytávot lenyomott a Hungaroringen a Pirelli
A Ferrari a Red Bull pártján: Fizessen az a csapat, amely balesetet okoz!
Horner biztos benne, a szezon második fele jobban alakul számukra
Gasly: Vezére lettem az AlphaTauri csapatának

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!