Ahogy arra már hetek óta számítani lehetett, a Forma-1 egykori világbajnoka, Kimi Raikkönen a jövő évben a rali-világbajnokságban folytatja versenyzői pályafutását, miután aláírt a Red Bull által támogatott Citroen Junior Teamhez.
Ahogy arra már hetek óta számítani lehetett, a Forma-1 egykori világbajnoka, Kimi Raikkönen a jövő évben a rali-világbajnokságban folytatja versenyzői pályafutását, miután aláírt a Red Bull által támogatott Citroen Junior Teamhez.
Bá sokan már tegnapra várták a bejelentést, a Citroen vezetése csak péntek reggel adta ki közleményét, melyben véget vetve a hosszú hetek óta tartó híreszteléseknek, hivatalosan megerősítette, hogy a Forma-1 2007-es világbajnoka csatlakozik Red Bull által támogatott junior csapatához, ahol a korábbi junior világbajnok Sebastien Ogier csapattársa lesz 2010-ben.
Raikkönen az idei évben több rali-versenyen is részt vett, sőt a nyári szünetben a WRC-ben is bemutatkozott egy S2000 Abart volánja mögött Finnországban, ahol kiválóan teljesített addig, amíg össze nem törte autóját.
A finn pilóta már évekkel ezelőtt elhintette, hogy szívesen csatlakozna a WRC-hez, és miután nem sikerült megegyeznie egykori csapatával, a McLarennel, úgy döntött, egy év pihenőre vonul, ami már akkor azt sejttette, hogy a köztes évre rali-világbajnokságba igazolhat.
“Mindig is részt akartam venni a raliban, különösen a rali-világbajnokságban a karrierem egy bizonyos pontján” – mondta Raikkönen. “A Red Bullnak köszönhetően, lehetőségem nyílik arra, hogy a széria legjobb autóját, egy Citroen C4-est vezethessek a jövő évben.”
Sokak szerint Raikkönen egy kombinált szerződést kötött a Red Bullal, és lehetősége lesz arra, hogy a Red Bull Racing színeiben térhessen vissza a Forma-1-be a jövő év után. A Ferrari egykori pilótája azonban elmondta, hogy szerződése jelenleg egy évre szól.
“Jelenleg egy szezonra szóló szerződésünk van, és majd meglátjuk, hogy mi lesz a jövőben. Már alig várom, hogy megkezdhessem az autó tesztelését, és rajthoz állhassak az első rali-versenyen” – tette hozzá Raikkönen.
A Citroen csapatfőnökre, Olivier Quesnel szintén nagyon örül Raikkönen érkezésének, aki véleménye szerint egy erős párost fog alkotni a junior csapatban Ogierrel, a gyári versenyzők, Sebastien Loeb és Dani Sordo mellett.
Raikkönen és Ogier a 13 futamból álló jövő évi versenynaptár egyetlen helyszínére, Új-Zélandra nem látogat el, a többi 12 versenyen természetesen részt vesz.