2014-ben már legálisan pörgethetik, forgathatják autóikat a futamgyőztesek a nagydíjak leintését követően – az ünneplést már a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által kiadott legfrissebb sportszabályzat is engedélyezi.

Az Indiai Nagydíjat követően a Red Bull versenyzője, Sebastian Vettel megrovást kapott, miután a verseny megnyerését, illetve negyedik világbajnoki címének elhódítását követően nem hajtott a parc fermébe, hanem a célegyenesben bemutatózott a közönségnek.
„Ezt most komolyan mondják? Őrület!” – fakadt ki akkor a Mercedes szintén világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a stewardoknak a jövőben egy kicsit azért elnézőbbnek kellene lenniük ilyen körülmények között – a szakember szavai pedig meghallgatásra találtak!
Az FIA által kiadott legfrissebb sportszabályzat ugyanis nem kötelezi arra a futamgyőzteseket, hogy a leintés után rögtön a parc fermébe hajtsanak – lehetőségük lesz tehát a gumiégetésre, feltéve persze, ha azt biztonságosan művelik majd, és nem késnek el a dobogós ünneplésről.