A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elmondta, hogy az olasz alakulat éjt nappallá téve azon dolgozik, hogy visszavágjon az idei gyenge szereplésért, és egy ütőképes autót biztosítson sztárversenyzői számára jövőre a Forma-1-ben.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elmondta, hogy az olasz alakulat éjt nappallá téve azon dolgozik, hogy visszavágjon az idei gyenge szereplésért, és egy ütőképes autót biztosítson sztárversenyzői számára jövőre a Forma-1-ben.
A Ferrari borzalmasan gyengén kezdte az idei évet, az első három versenyén még csak pontot sem szerzett, és bár az idény közepén magára talált, még ez sem volt elég ahhoz, hogy megtartsa harmadik helyét a konstruktőrök versenyében.
Az elnök azonban bizakodva várja a jövő évet, mikor véleménye visszatérnek az élre, és ismét harcba szállhatnak a világbajnoki címért vadonatúj versenygépükkel, amely a tervek szerint január végére elkészül, és már azzal érkezhetnek meg az első téli tesztre február elején.
“Azt szeretnénk, ha az új versenygép legkésőbb január végére elkészülne” – idézte di Montezemolót a Corriere dello Sport. “Éjt nappallá téve, három műszakban dolgozunk az új autón a szélcsatornában, és azt gondolom, mindenünk megvan ahhoz, hogy visszavágjunk 2010-ben.”
“Az idei évvel ellentétben, jövőre teljesen átláthatóak és tiszták lesznek a szabályok, egyetlen kiskapu sem marad, így mindenki egyenlő feltételekkel indulhat. A csapat nagyon akarja a sikert, ami még erősebbé tesz bennünket.”
A Ferrari az idei évet két dolog miatt kezdte gyengén: először is a szabályok, azon belül is a dupla diffúzor körüli mizéria miatt, másrészt pedig azért, mert az elhúzódó vb-harc miatt későn kezdte meg idei autója fejlesztését.
“Ezúttal nem estünk ebbe a hibába, már időben elkezdtük az idei autón a munkát. Ami pedig a versenyzőinket illeti, velük is letisztáztam mindent. Aki a Ferrarinak versenyez, annak tudnia kell, hogy nem magáért, hanem a csapatért versenyez” – folytatta di Montezemolo.
Az elnök úgy érzi, hogy jövőre egy fantasztikus párosuk lesz a sérüléséből felépülő Felipe Massa, és a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso személyében, akiktől sokat várnak a vállalaton belül.
“Az elmúlt években mindig nagyon jó párosaink voltak, és jövőre is nagyon erősek leszünk” – magyarázta. “Alonso kétszeres világbajnok, jó a temperamentuma, és kiváló képességekkel rendelkezik. Massa megérdemelte volna a bajnoki címet a tavalyi évben, hiszen az autónk megbízhatatlansága miatt nem tudott győzni.”
“Stefano Domenicali (csapatfőnök) pedig még érettebb, és kiválóan dolgozik. Teljes mértékben megbízom benne. Mindezeket figyelembe véve, meg vagyok győződve arról, hogy mindenünk megvan ahhoz, hogy felérjünk a csúcsra.”
Arra a kérdésre, hogy mit szól a Michael Schumacher esetleges visszatérésével kapcsolatos pletykákhoz, az elnök a következőkkel felelt:
“Nagyon csalódott voltam, hogy nem tudott versenyezni az idei évben, miután Massa balesetet szenvedett. Nem hiszem, hogy jövőre rajthoz állna, sajnos nem vagyunk olyan helyzetben, hogy egy autót tudjunk biztosítani számára, pedig nagyon preferáltuk a harmadik autó indításának engedélyezését.”