Bár az Ausztrál Nagydíj végeredményének ismeretében elmondhatjuk, hogy nézői szempontból jól jöttek az új szabályok, az előzésekkel azonban lehetnek problémák a folytatásban.
Bár az Ausztrál Nagydíj végeredményének ismeretében elmondhatjuk, hogy nézői szempontból jól jöttek az új szabályok, az előzésekkel azonban lehetnek problémák a folytatásban.
Legalábbis így vélekedik Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója, valamint néhány versenyző is, akik szerint az új generációs versenygépekkel nagyon nehéz követni az elöl haladót, ezáltal pedig az előzés is nehézkessé válik.
„Összességében tetszik az új Forma-1!” – mondta Wolff a német RTL televíziónak.
„De nyilvánvaló, hogy az előzés problémát okoz. Viszont lehet, hogy ebben némi szerepet vállalt a melbourne-i pálya karakterisztikája is.”
A versenyzők viszont egyetértenek abban, hogy az új generációs autókkal bizony nem könnyű követni a másikat.
„Határozottan nehezebb volt követni más autókat Melbourne-ben, mint tavaly” – mondta Valtteri Bottas, a Mercedes finn tehetsége.
A Renault versenyzője, Nico Hülkenberg egyenesen „lehetetlennek” tartotta az előzést, amikor a Force India versenyzőjét, Esteban Ocont üldözte.
„Abban reménykedtem, hogy lesz némi problémája a lágy gumikkal, amikor én az ultralágyakon voltam” – mondta a német.
„De hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog megtörténni.”
„És ezek az autók óriási turbulenciát generálnak, szóval az előzés majdhogynem lehetetlen. Akár 1 másodperccel is gyorsabb tudtam volna lenni, de egyszerűen nem tudtam előzni.”