Elutasították a két kötelező kerékcserére, valamint a minimumsúly emelésére vonatkozó javaslatot a Forma-1 csapatai a stratégiai munkacsoport hétfői ülésén – írja a BBC.
Elutasították a két kötelező kerékcserére, valamint a minimumsúly emelésére vonatkozó javaslatot a Forma-1 csapatai a stratégiai munkacsoport hétfői ülésén – írja a BBC.
Ahogyan arról lapunk is beszámolt, a tegnap, Párizsban megtartott egyeztetésen számos kérdésben döntés született: megszavazták az állandó rajtszámok használatát, illetve azt is, hogy a jövő évi idényzárón dupla pontot kapjanak a versenyzők.
Korábban arról is egyeztettek az érintettek, hogy a jövőben kötelezővé teszik-e a versenyzőnkénti két kerékcserét a futamokon, ezt azonban a BBC szerint a csapatok egyértelműen elutasították. Az ötletet korábban maga a Pirelli vetette fel, miután novemberben egyeztetett a folytatásról Bernie Ecclestone-nal, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével, Jean Todttal.
A hétfői egyeztetésen szó esett a versenyautók minimális súlyhatárának további emeléséről is. Ahogy azt nemrég lapunk is megírta, az új turbómotorok érkezése miatt jövőre komoly hátrányba kerülhetnek a magasabb, illetve nehezebb versenyzők, hiszen könnyen elképzelhető, hogy a következő szezonban versenyautóik nem tudnak majd a minimális súlyhatáron, csak a fölött futni.
Éppen ezért folytak egyeztetések arról, hogy további 10 kilóval, tehát 700 kg-ra emelik a versenyautók minimális súlyhatárát, ezt a javaslatot azonban a Ferrari, a Mercedes és a Lotus elutasította – tehát a stratégiai munkacsoportban helyet kapó hat csapat fele.
A BBC számításai szerint jövőre minden plusz kilogramm 0,035 másodpercet jelenthet körönként, ez pedig azt jelenti, hogy az alacsonyabb versenyzők – mint például a 68 kg-os Fernando Alonso –előnyben lesznek a magasabb pilótákkal szemben. A Force India versenyzője, Nico Hülkenberg magassága miatt majd’ 80 kg-ot nyom, ami körönként 4 tizedmásodperces hátrányt is jelenthet 2014-ben.