Német lapértesülések szerint a csapatok megegyeztek abban, hogy a jövő évben betiltják a két éve divatba jött kerékfedők használatát, ugyanis azok olyan légörvényeseket keltenek az autó mögött, amik megnehezítik az előzéseket.
Német lapértesülések szerint a csapatok megegyeztek abban, hogy a jövő évben betiltják a két éve divatba jött kerékfedők használatát, ugyanis azok olyan légörvényeseket keltenek az autó mögött, amik megnehezítik az előzéseket.
Bár a szakemberek keményen dolgoztak azon, hogy már az idei évben több előzés legyen a pályákon, eddig minden jel arra utal, hogy a kis szárnyaktól mentes, teljesen lecsupaszított autókat sem könnyű megelőzni élesben.
Nem beszélve arról, hogy az utóbbi időben nem egyszer fordult elő olyan eset, hogy a kerékfedők eltörtek, és menet közben leszakadtak az autókról, ami veszélyt jelentett.
Az Auto Motor und Sport c. szaklap azonban úgy tudja, hogy ez a jövőben már nem lehet probléma, mert 2010-től tiltólistára kerül az eszköz használata, így tehát mind az első, mind a hátsó felni szabadon marad.
A Williams technikai igazgatója, Sam Michael még júliusban elárulta, hogy a számítógépes szimulációk egyértelműen kimutatták, hogy a kerékfedők igenis negatívan hatnak a követő autó aerodinamikai hatékonyságára, azaz megnehezítik az előzéseket.
Michael azonban figyelmeztetett, hogy csak ettől senki nem várjon csodát, más ehhez hasonló apró elemeket is találniuk kell, hogy jelentősen változzon a helyzet az előzések tekintetében.
“Ez egy olyan dolog, hogy kell belőle találnod hármat-négyet, és az már tényleg különbséget eredményez, szóval azt gondolom, jó irányba haladunk, de még találnunk kell néhány ilyet” – magyarázta Michael.